Az elemző szemével

Kovács János politológus közéleti blogja

Utolsó kommentek:

Albu 2020.12.12. 17:04:50

Sem az O1G, sem a Fidesz nem kap tőlem és sokunktól szavazatot, ez tuti. Pálinkásék a majkás javaslatukkal már lejáratták magukat… végre van kire szavazni! : )

Bejegyzés: Felkavarhatja-e egy új mozgalom a politikai állóvizet?

evilwolf 2019.04.09. 12:48:25

"egy közös ellenzéki lista mellett szólna"
A zembereknek tele van a töke az ellenzékkel, de főleg a közös listával. Kaptak már pár pofont a közöslistások, de nem tanulnak belőle.
Nincs ellenzéki program. Olyat nem hallunk, hogy az ellenzék mit szeretne megvalósítani, csak azt halljuk, hogy összefogás, közös lista, együtt.
Ez az ellenzék nem is akarja leváltani a fideszt, a fő céljuk, hogy személy szerint kik jussanak el a zsírosbödönhöz.
Nem azért akarnak összefogni, hogy leváltsák a fideszt, hanem azt akarja megmondani az mszp és a dk régi pártemberei, hogy bizonyos helyeken kik legyenek. Leginkább ők, a maradékra engednek pár egyéb párt emberét. Főleg azokat, akik megfelelnek az mszp és dk elvárásainak.
Az nem választás, hogy be van jegyezve vagy 270 párt, indulhatna 108 párt jelöltje, de végül a kamu összefogásnak köszönhetően a kerületben fidesz és nem fidesz közül lehet választani.
A kamu összefogással azt akarják elérni, hogy ne legyen választék.
A kamu összefogás nem engedi, hogy sok jelölt közül válasszuk ki azt akinek tetszik a programja.
Aki LMP-s jelöltre akarna szavazni, mert mondjuk tetszene a programja, az nem szavazhat az elempés jelöltre, mert a dk és az mszp azt akarja, hogy dékás jelöltre szavazzon mindenki.
Átverés volt a rendszerváltás.
2006 óta az is kiderült, hogy a választás is átverés, mert nem hagyják választani az embereket, hanem bekényszerítik egy lehetőségre.
2006 óta az is kiderült, hogy valójában nincs többpártrendszer, csak elhitették a néppel és a világgal, hogy nem egypártrendszer van.
Valójában pedig egypártrendszer van, mert csak azok indulhatnak, akiket a régi elvtársak engednek.
Mára kiderült, hogy nincs ellenzék, mert az is a fidesz, csak más néven.
Azért van több kamu párt, hogy elhiggye a világ, nálunk többpártrendszer van.
Ilyenekre mondta Hofi és utána Gyurcsány, hogy lóf@szt mama!
A kamu ellenzék átveri a választókat azzal, hogy leakarja váltani a fideszt, és átveri a választókat az összefogással.
A valóság inkább az, hogy van az mszmp utódja egy diktátorral, és az uralkodik, mint az mszmp főtitkára. Ez a valóságban nem lehetne, ezért úgy van eljátszva, hogy létrehoztak több pártot, de irányított választási lehetőségekkel eleve nem tudunk beleszólni abba, hogy ki irányítson.
Jelenleg ez most Gyurcsány szerepe, a kamu ellenzék kordában tartása.

Bejegyzés: Az európai parlamenti választás belpolitikai tétje

Kovács János politikai elemző 2018.05.11. 16:32:50

@Albu: Köszönöm az észrevételét! A másodlagos pártpreferenciák nem feleltethetők meg az átszavazási hajlandósággal (és annak vélelmezett irányával), bár tény, hogy van a két szavazói attitűd között összefüggés. Az Iránytű Intézet kutatása szerint a Jobbik 2018 márciusi szavazótáborának kb. egyharmada „több mint egy éve” támogatta a Jobbikot, kb. 39-40%-a már 2010-ben is Jobbik-szimpatizáns volt, míg az elmúlt 1 évben csatlakozók együttesen a tábor 28-30%-át tették ki. (Erről a Magyar Narancs március 29-i számában szóltam, a 15. oldalon.) Vagyis amikor a Jobbik szavazótáborát vizsgáljuk, akkor az Ön által "klasszikus Jobbik-szavazóknak" nevezett választói szegmensen túl kell tekintenünk, ugyanis a képlet összetettebb.

Bejegyzés: Az ellenzék 5 legnagyobb tévedése a választási kampány során

Albu 2018.05.11. 15:55:02

„Ugyanakkor még egy teljes ellenzéki koordináció esetén (ahol ideáltipikusan, taszító hatások nélkül össze lehet adni az egyes ellenzéki pártok, illetve azok jelöltjeinek támogatottságát)”

Mivel a klasszikus Jobbik-szavazók másodlagos preferenciája a Fidesz, a fentieket nem tudom értelmezni.

Bejegyzés: Az ellenzék 5 legnagyobb tévedése a választási kampány során
süti beállítások módosítása