Bő egy hete „nagy bejelentésként” jött a hír, hogy az ellenzéki pártok elvi megállapodásra jutottak abban, hogy mind a 106 egyéni választókerületben közös jelölteket indítanak 2022-ben. Ez a kinyilatkoztatás – bármilyen fontos is választástechnikai szempontból – nem volt váratlan, ugyanakkor beszédesebb az, amiről a közleményben nem esett szó: a közös listaállítás módját (egy lista, két lista) még nem sikerült „kőbe vésniük”. A közös programadás és miniszterelnök-jelölt állítás szándékának bejelentése ugyanakkor egyértelműen az összellenzéki listaállítás irányába mutatnak (ami még inkább érthetőbbé teszi a Gyurcsány Ferenc jövőbeni közéleti szerepéről szóló ellenzéki vitákat). Született azonban még egy fontos döntés: az október 11-én tartandó időközi országgyűlési választáson az ellenzéki pártok egy jobbikos jelölt, Bíró László mögött sorakoznak fel. A jelölt személye körül nemrég kirobbant botrány ugyanakkor az ellenzéki együttműködés több gyenge pontjára is felhívja a figyelmet.

Címlapfotó: Bíró László hivatalos Facebook-oldala

A Borsod megyei 6. számú egyéni választókerület nyerhető terep lehetne az ellenzéki összefogás számára, aminek a választás tétjén (a kormánypártok formális kétharmados parlamenti többségének megtörése) túli, szimbolikus hatást tulajdoníthatunk. Feltételezhető ugyanis, hogy egy ellenzéki győzelem megerősítené a kormányváltásban érdekelt pártpolitikai szereplőket és a kormányváltást akaró választópolgárokat abban a hitben, hogy a Fidesz tizenkét év után végre ellenzékbe szorítható, és ennek politikai feltételei adottak.

Persze, az világos, hogy a közelgő borsodi választás nem hasonlítható sem a 2015. februári veszprémi időközi választáshoz, ahol a Fidesz Kész Zoltán győzelmével nemcsak formálisan, hanem ténylegesen elveszítette a parlamenti minősített többségét, sem a 2018. februári hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáshoz, ahol végre egységesen felsorakoztak az ellenzéki pártok Márki-Zay Péter mögött, így mérve csapást a kormánypártokra a korábban „fideszes fellegvárként” számon tartott városban.

Csakhogy a terv visszaüthet, amennyiben az elvárt győzelem elmarad, netán jelentősebb szavazatarány-különbséggel tud győzni a Fideszes jelölt, Koncz Zsófia, mint 2018 áprilisában édesapja, Koncz Ferenc a vele szemben induló (nem „kamupárti”) ellenzéki jelöltek együttes szavazatarányához képest. Ez utóbbinak ugyanis olyan üzenete lenne, hogy az ellenzéki jelöltekre (pártokra) leadott szavazatok nem adhatóak össze automatikusan. Egy ilyen felismerés kompromittálná a „közös lista – közös jelöltek” képletet, és újranyithatná a vitát az „összellenzéki lista” versus „közös ellenzéki listák” opciók között.

Tény, hogy ’18 áprilisában Bíró László érte el a második legnagyobb szavazatarányt (Koncz Ferenc 49,3%-ot, Bíró László 31,64%-ot szerzett) a körzetben, ami így hivatkozási alap volt, hogy – a dunaújvárosi időközi országgyűlési választás után – ismét egy jobbikos politikust emeljen pajzsra az ellenzéki konglomerátum. Ehhez még hozzájött az a körülmény, hogy

Persze, amiről kevesebb szó esik, az az, hogy vereség esetén – közös jelöltállítás és közös kampány ide vagy oda – a felelősséget elsősorban a Jobbiknak kell majd elvinnie. Különösképpen igaz ez a napokban kirobbant, jelölt körüli botrány miatt, hiszen a korábbi szélsőséges, antiszemita kijelentések kifejezetten taszíthatják az ún. baloldali pártok szavazóit (de ha ez helyben nem így volna, akkor is ez lesz az egyik olvasata).

A korábbi választási eredmények, választásszociológiai körülmények okán úgy tűnik, egy „billegő körzetről” beszélhetünk. A kormánypárti jelöltnek legutóbb nem sikerült abszolút többséggel (50% feletti szavazataránnyal) nyernie, noha megközelítette azt, ugyanakkor az ellenzéki összefogáson kívüli ellenzéki jelöltek miatt ismét előfordulhat, hogy szoros állás esetén relatív többséggel nyerhető mandátum.

A vállalkozás tehát kockázatos. Nem véletlen, hogy vezető pártpolitikus nem is vállalta el a személyes megméretést (így a szintén borsodi kötődésű, az Országgyűlésbe legutóbb pártlistán bejutott Jakab Péter elnök sem).

Érezhető egyfajta előzetes „blame-game”, felelősséghárítási törekvés az egyes ellenzéki pártok részéről, ami igen rossz előjel. Ezt mutatja a jelölt kiválasztásának folyamata is. A választás követően itt is állni fog a tézis:

Egyébként minden normálisan működő pártszervezet esetében, ahol a döntés-előkészítő, kiválasztási, szakmapolitikai szempontokat felkészült szakértői-tanácsadói stáb segíti (az egyes ellenzéki pártoknak komoly deficitjük van ebben a szürkeállományban), evidencia, hogy jelöltállítás előtt „átvilágítják” a jelöltet, feltérképezik annak kikezdhetőségét, felkészülnek az ellenfél negatív kampányának főbb, a célszemélyt érintő csapásirányaira. Különösen igaz ez annak tükrében, hogy az elmúlt ciklusok gyakorlata is mutatja: a kormánypárti kampány-technikusok rendre „hozott anyagból” tudnak dolgozni, hangfelvételek, korábbi bejegyzések képernyőfotói, magánéleti botrányok, stb. állnak rendelkezésükre.

Ez a körülmény különös elővigyázatosságra intené az ellenzéket annak érdekében, hogy egy nehezen kikezdhető, hiteles jelöltet állítson.

Ma, amikor továbbra is nyitott kérdés, hogy az egyes ellenzéki pártok mennyire szoros együttműködést tudnak 2022-ben (illetve utána) megvalósítani, és ezt a különböző ellenzéki szavazótáborok milyen fokú “lemorzsolódással” hajlandóak akceptálni, a lehető legrosszabb opció megosztó, alkalmatlan jelölteket kiválasztani. Ez ugyanis az egész ellenzék hitelességét rombolja.

Persze, Bíró Lászlónak megfelelő kampánnyal (egy-egy körzetre még jól tud koncentrálni az ellenzék, hiszen nem mind a 106 választókerületben kell egyidejűleg intenzív kampányt folytatni) így is komoly esélye van elnyerni a mandátumot. Ez azonban hosszabb távon akár még káros is lehet, amennyiben téves következtetésekre vezeti az összefogást: leginkább arra, hogy pusztán formai, választás-technikai eszközökkel (közös jelöltállítás, közös kampányaktivizmus) garantálható a siker, nincs tehát égető szükség a tartalmi kínálat megújítására, vagyis a valódi alternatíva-építésre, értékekre, jövőképre, hívószavakra.

A Borsod megyei 6. számú választókerület egy rendkívül összetett terep, amit a településszerkezet (nincsenek nagynak vagy akár közepesnek mondható települések; még Tiszaújváros is mindössze 15 ezres lélekszámú) mellett a kifejezetten kistelepülések szociológiai háttere (szegények, alacsony iskolázottságúak, munkanélküliek és közmunkások aránya) és a városvezetések politikai színezetének (Tiszaújvárosnak baloldali, Szerencsnek független vezetése van, a kisebb települések jellemzően függetlenek) előbbi körülményből is fakadó, korlátozott „körzeti” hatása is erősen befolyásol. Itt is elmondható, hogy rendkívül sokat fog számítani a mozgósítás foka, ami könnyen el is döntheti a választást. Már csak emiatt sem jelentéktelen kérdés, hogy a jelöltek személyének megítélése (szimpátia, alkalmasság) milyen irányban befolyásolja a szavazási hajlandóságot.

Ami a választás lehetséges utóhatásait illeti, a tét szimbolikus (a kétharmados többséget a német nemzetiségi képviselő, alkalmasint néhány független szavazatával ezután is biztosítani tudja a kormánypárti többség), ráadásul 2022 áprilisa-májusa messze van ahhoz, hogy érdemben ráhatása legyen a következő általános parlamenti választás eredményére. Közvetve, az ellenzék pozícióit, stratégiai felismeréseit tekintve azonban már annál nagyobb a jelentősége. Már az októberi időközi eredményeinek ismerete nélkül is levonhatók hasznosítható tanulságok – példának okáért a jelöltállítás kapcsán. Ráadásul, miként korábban írtam, az eredmények nemcsak az ellenzéki pártok közötti alkupozíciókra lesznek majd hatással, de nagyban hozzájárulhatnak az „egy lista – két lista” vita eldöntéséhez is.

Ez az írás a Jövő TV felületén jelent meg 2020. augusztus 21.én.