A tüntetések, az utcai demonstrációk számára ott nyílik tér igazán, ahol a képviseleti intézményeken keresztüli akaratérvényesítés lehetősége szűkre szabott. A mostani tüntetéssorozat kapcsán három fő kérdésre érdemes választ keresnünk. 1.) Miért vonulnak hétről hétre az utcára tömegek? 2.) Milyen reális célt tűzhetnek ki maguk elé a tüntetők? 3.) Lehet-e egy új ellenzékiség megalapozója ez a demonstráció-sorozat?
1.) A "mi vagyunk a többség" jelszavával meghirdetett tömegtüntetések közvetlen kiváltó oka az ellenzéki pártok nagyarányú választási veresége (egyúttal a kormányváltás elmaradása), aminek az utórengései még nem értek véget. Elég a lemondásokra, a nyilvánosság előtti üzengetésekre, a tisztújítások előtti belső, ám kifelé is exponált harcokra gondolni. A fő mozgósító erő a proteszthanguat, ami nem feltétlenül kötődik szilárd pártpreferenciához: a tömeg Jobbikos, Momentumos, DK-s, stb. zászlók, self-made molinók alatt vonul, s a demonstrálók közül sokan az imént felsorolt ellenzéki pártokat is "temetnék", egy új, egységes ellenzék megjelenéséért szorítva. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy ezek a megmozdulások bizonyos értelemben éppúgy tanúskodnak ellenzékváltó hangulatról, mint kormányváltóról.