Orbán Rómából üzente: esze ágában sincs távozni a Néppártból

„Az osztrák modell most megszűnt, már az olaszra nyergeltem át” – nyilatkozta Orbán Viktor az EP-választás napján, utalva az osztrák kormánykoalíció felbomlására. Azóta az olasz szövetséges, Salvini is ellenzékbe kényszerült, ám a magyar kormányfő többször is jelét adta annak, hogy nem hajlandó lemondani az „olasz-magyar tengelyről”. Tegnap „régi harcostársával”, Silvio Berlusconival találkozott Rómában, ahol ismét világos jelét adta, hogy olyan szövetségi rendszerben gondolkodik az EU-n belül, ami a főbb irányokat tekintve képes formálni az unió jövőjét – egyelőre az Európai Néppárt és a kereszténydemokrata pártcsalád tagjaként.

A magyar miniszterelnök a Kereszténydemokrata Internacionálé rendezvényére utazott Rómába. Ennek a szervezetnek egyébként az egyik alelnöke Orbán Viktor, aki 1992 és 2000 között még a Liberális Internacionáléban töltött be hasonló tisztséget. A magyar kormányfő a Salvini-vezette Liga vagy a jóval szerényebb támogatottsággal bíró Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség (utóbbi meghívását elfogadva mondott beszédet szeptember 22-én Rómában) mellett a miniszterelnöki pozíciót három alkalommal, összesen 9 évig is betöltő Berlusconi Forza Italiájával is értékközösséget érez Orbán. Ez főként a Berlusconi-kormányok jobboldali gazdaságpolitikája, a bevándorlás szigorításának törekvése, társadalmi konzervativizmusa, nem utolsósorban a magyarhoz hasonló politikai eszközkészlet (törekvések a médiabefolyás erősítésére, a nyilvánosság szerkezetének átalakítására, alig burkolt propagandatevékenység) tükrében érthető is (hogy a korrupciót és az adócsalást, mint szintén bevett eszközt ne is említsük). Berlusconi számára többek között azt is jóváírják kritikusai, hogy képes volt jó kapcsolatokat ápolni Oroszországgal úgy, hogy közben nem haragította magára Washingtont sem, ami szintén inspirálhatta Orbánt. Ráadásul 1986 és 2017 között az A. C. Milan klubtulajdonosa volt, s mint tudjuk, Orbán Viktor szívéhez a labdarúgáson keresztül vezet az út. Érdemes megemlítenünk azt is, hogy sok szempontból populista politikája és magánéleti botrányai ellenére Berlusconi a mai napig jobbközép politikusnak van elkönyvelve, tehát nem sodródott szélsőséges pozícióba, ahol még a jelenlegi viszonyok között is rengeteg ajtó bezárul az európai párbeszéd és diplomácia szférájában.

A Kereszténydemokrata Internacionálé tagsága elég plurális ahhoz, hogy az orbáni „keresztény szabadság” (főként annak illiberális politikai tartalma) sokak számára visszatetsző legyen, ám még így is ez az a politikai közeg, ahol a legjobb esélye nyílik arra a magyar miniszterelnöknek, hogy saját politikai termékével és Európa-víziójával „házaljon”. A magyar kormány külpolitikai aktivizmusának egyik fő csapásiránya ugyanis az, hogy Orbán Viktor egyik zászlóvivője, politikai prófétája lehessen annak a társadalomképnek és politikai programnak, ami szakít a liberális demokrácia értékvilágával, és ami mögött komoly hatalmi tényezők sorakoznak fel. Ezektől a hatalmi tényezőktől (eddigi felállás szerint kelet-közép-európai országok – szűkebben a V4-ek, tágabban V4 plusz kelet-európai és nyugat-balkáni régióba tartozó szereplők – és egy meghatározó nyugat-európai ország, adott esetben Olaszország szövetsége) várja Orbán, hogy átbillentsék, új mederbe tereljék az európai politikai diskurzust, végső soron az európai politikát. Ehhez a célhoz nem elégséges, de nem megspórolható az erőközpont-képzés kelet-közép-európai törekvése, kell hozzá az is, hogy a magyar kormányfő továbbra is bejáratos legyen azokba a „jobbközép szalonokba”, ahol ha nem is elvi alapon álló, tartós szövetségeket, de legalább ügyek mentén történő koalíciókat köthet (például a bevándorlás vagy a „hagyományos európai élet” kérdéseiben).

Nem véletlen, hogy tegnap Orbán Viktor Silvio Berlusconi társaságában a következőt üzente Rómából: „mi a Néppárton belül nagyon közel vagyunk egymáshoz, mind a ketten kifejezetten ellenezzük a migrációt, ellenezzük az adóemeléseket, ellenezzük a versenyképességet rontó gazdasági európai döntéseket, ellenezzük az adózás szabályainak uniós szintre való emelését”. Hozzátette: „mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni”. Ez a „jobbközép szalon”, amire az imént utaltam, tehát az Európai Néppárt, ahol a Fidesznek jelenleg kevésbé stabilak a pozíciói, hiszen még mindig lebeg felette a kizárás veszélye. A függő felfüggesztés és a „néppárti bölcsek” vizsgálódása amolyan feszültség-levezető szelepként is funkcionál, egyfajta türelmi időként a magyar kormány számára. Orbán Viktor azonban nem megfelelési politikát játszik (bizonyos akut konfliktusos helyzetekben azért hajlandóak a taktikai visszavonulásra), inkább offenzív jelleggel elébe megy a döntésnek azzal, hogy intenzíven kampányol saját politikája mellett, és igyekszik uniós szinten bebiztosítani magát szövetségesei által.

Úgy tűnik, a Néppárt esetleges, Fideszt kizáró határozatát ma nem tartják reális veszélynek Orbán Viktor tanácsadói körében, ellentétben azzal, hogy az (intézményes) európai döntéshozatal szintjén marginalizálódhatnak a Nyugat számára sok szempontból problémás, fél-periféria országok.

„Ha most nem vigyázunk, akkor elválhat egymástól Nyugat- és Közép-Európa sorsa”

– figyelmeztetett májusban a miniszterelnök a Kleine Zeitungnak adott interjúban.

Orbán egy európai vízióval rendelkező politikus (bármit is gondoljunk arról, amit képvisel), és ez a vízió nagy ambíciókkal, számára kedvező esetben bővülő politikai mozgástérrel párosulva komoly befolyáshoz juttathatja őt és az általa képviselt politikát a jövőben. Éppen ezért hibát követünk el, ha azt ismételgetjük, miként szigetelődik el a magyar kormány európai szinten. Orbánnak ugyanis sok ellenfele van, de ők is tisztában vannak azzal, hogy a magyar kormányfő egy tényező, amit figyelembe kell venni. Ahogy Emmanuel Macron fogalmazott (aki a mai napon munkaebéden fogadja a magyar miniszterelnököt):

„egyetlen, Orbán Viktor által vallott értéket sem tartok a magaménak, de ott van, megválasztották”.

Orbán civilizációs ellentéteket, Macron többsebességes Európát lát

Orbán Viktor munkaebédre érkezett Emmanuel Macronhoz, és amint a közös sajtónyilatkozatokból kiderült, nemigen közeledtek a felek álláspontjai. Noha a francia elnök és a magyar kormányfő is kompromisszumkészségét hangsúlyozta, elég jól kiütköztek a politikai törésvonalak. A magyar miniszterelnök az európai politika napirendjén szereplő fő kérdésekre adott eltérő válaszok mögött „eltérő civilizációs tradíciókat” lát, míg Macron az EU-27-ek közös jogai mellett a közös felelősségről beszélt, s hogy egyetlen szereplő sem akadályozhatja az európai ambíciókat.

„Senkinek nem lehet monopóliuma az európai ambíciókat illetően, de senki sem akadályozhatja az európai ambíciókat” – nyilatkozta Macron.

Ami a novemberben hivatalba lépő, Von der Leyen vezette Bizottságot illeti, mindkét fél kifejezte a reményét, hogy sikeres időszak következik, amelynek során mód nyílik majd az ellentétek rendezésére. Annyi közös alap már biztosan van, hogy mind a magyar, mind a francia uniós biztosjelölt (román kollégájukkal együtt) elbukott az európai parlamenti (szak-)bizottsági meghallgatásokon. Macron a vitás területek között említette a migráció kezelését, a klímavédelmi erőfeszítéseket, a külhatalmakhoz (USA, Oroszország, Kína, Brexit-ügyben az Egyesült Királyság) fűződő viszonyt, és az európai költségvetést (ez utóbbival összefüggő kérdés a kifizetések jogállami garanciákhoz kötése is).

„Ezekben a témákban nem értünk mindenben egyet, és feltehetően az ebédünk után se fogunk” – mutatott rá a francia államfő.

Orbán Viktor a finn soros EU-elnökség agendájának egyik központi kérdéséről, a klímavédelemről is megnyilatkozott. A 2050-re szóló klímavédelmi vállalások megvétózása ellenére szerinte „Magyarország egy klímabajnok” (azt már nem tette hozzá, hogy a magyar emisszió relatíve alacsony szintje a szocialista nehézipar összeomlásának, nem pedig a magyar kormány erőfeszítéseinek köszönhető), s ismét a versenyképesség fenntartásához kötötte a klímavédelmi célok teljesítését.

Macron az EU-n belüli tagozódást nem a Nyugat-Kelet(-Közép-Európa) törésvonal mentén képzeli el, hanem az integráció mélyítése mentén a szorosabban és a velük lazábban együttműködő tagállamok között. A francia elnök előbbit egy folyamatosan bővülő, az ütemet diktáló klubként képzeli el:

„meg kell tartani a dinamikát azok előtt, akik csatlakozni kívánnak”,

„a belső megosztottság erősebbé tehet minket, téved, és gyengít mindannyiunkat”.

Nyilván ez az interpretáció inkább kedvez az ún. magállamoknak, ezen belül pedig Franciaországnak, ahogyan az orbáni „Európa-felosztás” is tükröz egy másféle politikai célrendszert (erről írtam már bővebben). A magyar kormányfő európai ambícióihoz egy, a liberális demokrácia modelljétől eltérő, a kelet-közép-európai régió államainak történelmi tapasztalataira, kulturális és társadalomfejlődési sajátosságaira autoriter, „illiberális” válaszokat kínáló, megideologizált („keresztény szabadság”) mintaadás illeszkedik leginkább. Ezt kiterjesztené az EU fogékonyabb országai (pl. kollektív identitás tekintetében a Nyugat és Kelet között elhelyezkedő Ausztria, vagy a magyarhoz hasonlóan szintén kultúrnemzeti fejlődési pályát bejárt Olaszország – szemben az államnemzeti pályán mozgó Franciaországgal) mellett elsősorban a nyugat-balkáni térségre.

Amíg Macron az egyre inkább többsebességessé váló EU dinamikus mélyítéséről és az európai egység megőrzésének szándékáról beszélt, addig Orbán a mélyítés helyett a bővítést helyezte előtérbe (a balkáni bővítéstől politikai hasznot, befolyásának kiterjesztését reméli).

„Európának még több szuverenitásra, még több ambícióra és még nagyobb egységre van szüksége” - fogalmazta meg a francia elnök.

A „még több szuverenitást Európának” azonban a „kevesebb szuverenitást a nemzetállamoknak” üzenetét is magában hordozza, ami az Európa jövőjéről való viták egyik kulcseleme – főként a brit kilépési folyamat és az EU hol látensen, hol nyíltabban felszínre kerülő intézményi válságának árnyékában.

Érzékelhető, hogy mind Macron, mind Orbán egyfajta ideológiai ellenpólusnak, konkuráló vízióval rendelkező „erős embernek” (a kettejük pozíciójából fakadó aszimmetria mellett) tartja a másikat.

„Magyarországon nagy tisztelet övezi a francia elnököt, mert egy olyan vezető, aki visszahozta a víziókról szóló viták intellektuális erejét az európai politikába, és ezt nagyra értékeljük” – fejezte ki a magyar miniszterelnök.