azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

"Kalap, kabát" - Az MSZP jelenlegi helyzetéről

2018. május 18. 16:35 - Kovács János politikai elemző

Az MSZP látványos mélyrepülése már a második Gyurcsány-kormány alatt megindult, s a Bajnai-féle válságkormányzást lezáró 2010-es választási vereséget igazi sokkhatásként élte meg a párt. A mai támogatottsági adatokat nézve elmondhatjuk, hogy még az "elmúlt nyolc év" utáni, 2010-es állapot is egy távoli ábrándnak tűnhet. Az, hogy "az MSZP válságban van" mára egy természetes kijelentéssé vált, amit különösebben bizonygatni sem kell. A fő kérdés az, van-e még jövője, küldetése, általános koncepciója ennek a formációnak, vagy végleg bukásra ítéltetett.

Az MSZP-Párbeszéd már nem aggódik, megvan a lista / Fotó: MTI Soós Lajos

Fotó: MTI / Soós Lajos

A 2018. április 8-i választáson az MSZP-Párbeszéd szövetség alig 12%-os listás eredményt ért el (ez közel 683 ezer szavazat összesen - 307 ezerrel kevesebb, mint a 2010-es választási vereség idején), és 8 egyéni választókerületben (ebből 7 fővárosi) tudott győzni. Ennél gyengébb eredményt országgyűlési választáson csak 1990-ben produkáltak a szocialisták. Beigazolódott az a tézis, hogy amennyiben még egy pártot bevettek volna a közös listaállításba (ezzel 15%-ra feltolva a bejutási küszöböt), kiestek volna a parlamentből. Ezt a lehetőséget - ismerve a választás előtti közvélemény-kutatások adatsorait - minden bizonnyal az MSZP vezetése is kockázatosnak értékelte, így el is vetette, miközben a választók irányába továbbra is azt kommunikálta, hogy kormányváltásra készül. Persze, mi mást is mondhatott volna... Abban viszont már komoly felelőssége van a szocialistáknak, hogy nem voltak képesek egy számukra kedvező, egyben reális növekedési és szövetségi stratégiát kialakítani. Amikor tavaly ősszel Botka László terve megbukott, s a kezdeti kaotikus helyzetben megnyílt az út a DK-val (majd a többi szereplővel) való megegyezés előtt, az MSZP számára inkább kedvezőtlen alkuk köttettek, miközben a "demokratikus (értsd: Jobbikon kívüli) ellenzék legerősebb pártjaként" a minél szélesebb körű ellenzéki koordináció sikeréért viselt felelősség elsősorban a szocialisták nyakába szakadt. Ez utóbbi körülmény ugyan némileg változott később, hiszen az önálló miniszterelnök-jelöltet állító, az MSZP-táborból - különösen Botka bukását követően - szavazókat átcsábítani próbáló LMP (és a Jobbik, de a "demokratikus ellenzéken" kívüliség okán rájuk szocialista szemmel más szabályok vonatkoznak) nem mutatott túl nagy hajlandóságot a kölcsönös visszalépésekre (ha igen, azt vagy taktikai okokból tette, vagy - mint a választást követő fegyelmi eljárások mutatták - "partizánakciókról" volt szó). Miközben az MSZP-nek a DK-val a Gyurcsányékkal való egyezkedésnek keresztbe fekvő Botka visszalépését követően is voltak éles pengeváltásai (egészen pereskedésig fajult a dolog), igyekeztek az egyre biztosabban közeledő kudarc miatti felelősséget az LMP-re hárítani (akik már a Botka-féle ajánlatból sem kértek, nemhogy a Molnár-féléből). Eközben - a választási évre kanyarodva - az MSZP egyre erőteljesebben támadta a Jobbikot (gyakran meglovagolva a kormányközeli média keltette hullámokat). A szocialisták kampányidőszak alatti taktikai húzásai azt mutatták, elkeseredetten próbálják egyben tartani az erősen erodálódó szavazótáborukat, ha kell, a kormánypártok helyett az ellenzéki térfélen vállalva ütközeteket.

A politikusi szimpátiaindexeken előkelő helyen szereplő Karácsony Gergely nem az alig mérhető Párbeszéd szavazói bázisa miatt volt fontos az MSZP-nek (már csak a közös lista állítása körüli konfliktusok miatt sem), hanem három okból. Egyrészt amiatt, mert Gyurcsány Ferenc óta a szocialistáknak nem volt karizmatikus miniszterelnök-jelöltje, kampányarca (Karácsony sem feleltethető meg maradéktalanul ennek a kritériumnak, ám még mindig ő tűnt az egyik legjobb választásnak a "leigazolás" szempontjából). Másrészt amiatt, mert ezzel a lépéssel az MSZP képes volt felmutatni egy formális szövetségest, és ezzel demonstrálni nyitottságát, megújulási képességét és vezető szerepét a baloldalon. Harmadrészt pedig azért, mert Botka lelépése és Molnár eredménytelensége után Karácsony miniszterelnök-jelöltként való megnevezésével kicsit megnyugodtak a kedélyek, és folytatni lehetett a munkát. (Tavaly decemberben még lehetett reménye arra nézve a szocialistáknak, hogy az immár visszatérő motívumként szereplő "összefogásosdi" és a "casting" elnyújtása, a formális választási kampányidőszak egyik központi elemévé válása megelőzhető.)

"Hogy Vona Gábor akár egy percig is miniszterelnök legyen ebben az országban, azt az én szavazatommal biztos nem éri el. Az ügyvivő kormányfőnek egyébként Orbán Viktort javaslom, szeretném, ha végignézné, ahogy lebontjuk a NER-t a feneke alól."

Karácsony Gergely Magyar Narancsnak adott interjúja, március 21-én.

"Szél Bernadett megtartaná Polt Pétert. Karácsony Gergely ügyvivő miniszterelnökként megtartaná Orbánt. Na, ne őrüljünk meg, kollégák!"

Gyurcsány Ferenc március 22-i Facebook-bejegyzése.

Az április 8-i választási eredmények aztán minden korábbinál kíméletlenebbül rámutattak arra, hogy az MSZP támogatottsága elporladt a vidék Magyarországán, ezzel az ún. baloldal "beszorult" a fővárosba, illetve néhány vidéki nagyvárosba. A Demokratikus Koalíció esetében is rezgett a léc a parlamenti bejutás tekintetében. Ha Karácsony Gergelyt nem emeli pajzsra az MSZP, vagy - hipotetikusan - tovább tart néhány hónappal a kampányidőszak, előfordulhatott volna egy olyan eredmény, ahol az MSZP-Párbeszéd szövetség nem tudja átugrani a 10%-os, míg az önállóan listát állító Demokratikus Koalíció az 5%-os parlamenti küszöböt, s ezzel a baloldal gyakorlatilag teljesen megsemmisül. (A Párbeszéddel való technikai együttműködés a parlamentben, és azon kívül így sem lesz problémamentes.) Jelenleg azonban nemcsak az ún. baloldali pártok, hanem a "baloldaliság" politikai képviselete is katasztrofálisan gyenge. Az MSZP az SZDSZ-szel való koalíciós kormányzás, a Gyurcsány-éra alatt Tony Blair (Anthony Giddens) harmadikutas kísérletét követte, s távol - a neoliberális modell irányába - sodródott a szociáldemokrata eszmerendszertől, majd a Bajnai-kormány alatt technokrata vonalat követett. Még ma, 8 évvel később - Mesterházy, Tóbiás, Molnár elnökségén túl - is a baloldaliság újrafogalmazásának, megerősítésének szükségességéről beszélnek az MSZP prominens politikusai. (A Gyurcsány kormányzását "elvtelennek és ügyetlennek" nevező Botka is fontosnak tartotta hangsúlyozni a visszalépése előtt, hogy valódi szociáldemokrata programot kínál a választóknak.) A már jó ideje külön - a Fidesz felé inkább lejtő - utakon járó Szili Katalin, vagy épp az MSZP elnöki pozíciójára ismét bejelentkező Szanyi Tibor is hiányolja a baloldali értékeket és jelszavakat az MSZP-ből. Pedig lássuk be, hogy a paternalizmus igénye, az etatizmus ma is erőteljesen él a választók egy széles szegmensének a fejében, ahogyan a gulyáskommunizmus érája is sokakból nosztalgikus érzéseket vált ki. A szociális demagógiára rendkívül nagy a társadalom fogadókészsége (ezt egyébként a 2006-os kampány során járatták csúcsra a pártok). Egy "rezsicsökkentési" kampány önmagában kisebb csodafegyver lehet - néhány hangulatjavító intézkedéssel kiegészítve.

A 21. században, globalizált környezetben, egy kicsi, nyitott, a külső hatásoknak nagymértékben kitett gazdaságban egyszerre nehéz és könnyű baloldalinak lenni. Nehéz, mert a rajnai kapitalizmus, a jóléti modell már évtizedekkel ezelőtt megbukott Európában, ráadásul számos külső szabály köti gúzsba egy-egy tagállami kormányzat kezét, akadályozva mindenféle protekcionista, versenytorzító lépést, míg a nemzetközi verseny arra ösztönzi az egyes államokat, hogy a versenyképességet a szociális biztonság és a fenntarthatóság szempontrendszere fölé helyezze. Másrészt könnyű, mert egy ilyen környezetben, ilyen társadalmi behatások mellett a baloldaliságra, a szolidaritásra, az érdekvédelemre, a lokális szereplők védelmére, a nagytőke korlátozására nagyobb az igény, mint valaha. Az európai baloldal ugyanakkor egyre inkább posztmateriális, modernista, ideológiai meghatározottságú témákat vállal fel, amivel - már Nyugaton is egyre inkább - elidegeníti magától a klasszikus baloldali szavazókat. Az MSZP is egyre kevésbé tudja megszólítani a hagyományosan baloldali szavazókat (igaz, javarészt más okokból). Szavazótábora egyre inkább elöregszik (csak a DK táborában magasabb a 60 év felettiek aránya), a párt támogatói körében a munkaerő-piacon inaktívak többséget alkotnak. A magukat depriváltnak érzők aránya az átlaghoz képest nem kiugró a szocialisták szavazói közözött; még a Fidesz és a Jobbik táborán belül is magasabb a szakmunkások aránya, mint a szocialistáknál. Az MSZP szavazói jellemzően inkább egy- vagy kétfős háztartásokban élnek, és túlnyomórészt a fővárosban, illetve megyei jogú városokban.

Az MSZP vezetői, szervezeti, ideológiai, intellektuális, rekrutációs válságban van, szavazótáborának összetétele egyre nagyobb demográfiai-szociológiai aránytalanságokat mutat. Ma már nem a néppártiság visszanyerése a tét, s egyre kevésbé a középpárti lét, sokkal inkább a megmaradás. Persze, sokan és sokszor temették már az MSZP-t, és valahogy mégis mindig talpra álltak. A helyzet ma azonban más, ugyanis a párt körül elapadt a gazdasági hátország, a baráti sajtó, a humán tőke, az önmeghatározás alapját adó értékvilág, és elkopott a társadalmi beágyazottság. Egyre többen érzik úgy, hogy az MSZP ma már inkább "rendszerépítő" párt: jelenléte, "térfoglalása" a pártrendszerben akadályozza az ellenzéki megújulást, generációváltást, és ezzel a kormányváltás lehetőségét. A pártelnökségre bejelentkező Szanyi Tibor a minap már az MSZP felszámolásának előnyeiről értekezett, majd vállalásként hozzátette, hogy megváltoztatná a párt nevét, logóját, és "elzavarná a Fidesz beépített ügynökeit".

„Mélyreható változás nélkül a párt talán még egyszer megugorja az 5 százalékos küszöböt, de aztán kalap, kabát.”

Szanyi Tibor Magyar Narancsnak adott interjúja, 2018. május 17.

Az elnöki pozícióért Szanyi Tiboron kívül a párt egyéni választókerületben mandátumot nyert képviselője, a fővárosi MSZP-t vezető Kunhalmi Ágnes is bejelentkezett (aki a szocialisták egyik kampányarca volt a választások előtt). Rajta kívül még a párt országgyűlési frakcióját vezető Tóth Bertalan és Bródy Gábor, az MSZP kulturális tagozatának alelnöke jelezte idáig, hogy ringbe szállna. Mindenki döntse el maga, hogy e neveket olvasva mennyi esélyt lát az MSZP megújulására, megerősödésére. Ha a rövid távú kilátásokat nézzük, a párton belüli pozícióharcokat megnyerő, új MSZP-vezetés máris versenyre kelhet a frakció-alakításnak örvendő Gyurcsány-párttal a baloldali szavazókért - folytatva a baloldali dominancia-harcot. Közben támadhatja a - választási eredmények tanulsága szerint - nála több, mint másfélszer (egyes közvélemény-kutatások szerint kétszer) akkora támogatottságú Jobbikot, és persze - eleget téve az ellenzékiség követelményének - a Fidesz-kormányt is. Ugyanakkor az időközi, valamint a jövőre esedékes, általános önkormányzati választások az ellenzéki koordináció és kompromisszumkeresés irányában hatnak (ahogy a közvélemény egy részének nyomása is).

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr7613976956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.