azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

Politológus: Vona felvetése a helyi politika „politikamentesítésére” meddő kísérletezés

2019. szeptember 18. 18:11 - Kovács János politikai elemző

A pártpolitikából kivonult Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke, aki tavaly augusztus óta vloggerként tevékenykedik, az általa alapított Második Reformkor Alapítvány sajtótájékoztatóján jelentette be: különböző társadalmi kérdésekben fog kampányokat indítani, majd ezekhez benyújtásra kész törvényjavaslatokat dolgoz ki. Hosszú távú célja az, hogy megteremtse a pártpolitikát és a kormányzatot ellenőrző polgári, civil társadalmat. Vona Gábor elsőként a pártmentes önkormányzatiság kérdésében indít társadalmi vitát. Elemzőt kérdeztünk a Jobbik volt elnökének kezdeményezéséről.

iskola.jpg

Kép forrása: Eduline.hu


Kovács János politológus, az Iránytű Intézet korábbi vezető elemzője az Alfahírnek elmondta: a kérdés, amit Vona Gábor felvetett, hogy az önkormányzati szférát megtisztítsa a pártjelöltektől, hogy az a pártpolitikától legalább formálisan független, civil szereplők erőterévé váljék, egy olyan elgondolás, amiről más országokban is viták folynak.


A politológus szerint a kérdés eldöntése közjogi szempontból bonyolultabb azon államokban, amelyek szerves fejlődési pályát jártak be, s ahol az önkormányzatiság egyfajta „negyedik hatalmi ággá” vált (a klasszikus három hatalmi ág mellett a médiát nem számítva). Azokban az – általában kevéssé decentralizált – államokban azonban, ahol az önkormányzatiság nem rendelkezik a központi hatalommal szemben megfelelő alkotmányos garanciákkal, ami az országos politika logikájával szemben kellő mozgásteret hagy a civil szereplőknek és az önszerveződésnek, a helyi politika „politikamentesítése” meddő kísérletezés.
Igaz ugyan – tette hozzá Kovács János -, hogy a helyi közügyek alakítása, az önkormányzati döntéshozatal szférája teljesen más szemléletet igényel, mint az országos politikai megosztottság ideológiai felhangokkal terhelt logikája. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy az az önkormányzati rendszer, ami a politikai zsákmányrendszer része, s ami mind a kormányoldal, mind az ellenzék számára bázist képez az erőforrás-gyűjtéshez, mozgósításhoz, káderpolitikához, közösségszervezési, településirányítási mintaállításhoz, egy olyan depolitizált szférává váljon, ahonnan kiszorulnak a pártérdekek és a kormány-ellenzék kettősség mentén a „barát-ellenség” logika.

„Egy olyan társadalomban, ahol a politikai zsákmányrendszer mély merítésű, ahol a központi hatalom személyzeti politikája lenyúlik a legalsó intézményvezetőkig és a vállalkozói szférában is a szelekció vezérlő elvévé válik a teljesítmény helyett, ahol a kormánypártok a polgári társadalommodell, az önszerveződés helyett az engedelmességre és függőségekre építik társadalompolitikájukat, és minden közpolitikai eszközt alárendelnek ennek, ott vajmi kevés esély mutatkozik a helyi önkormányzatiság megerősítésére”

- fejtette ki Kovács János.


Szerinte, akár közigazgatási szempontból nézzük az elmúlt ciklusok helyi kormányzást, feladatkörök és finanszírozás által gúzsba kötő reformjait, akár a jelenlegi kormány hatalomfelfogását vesszük alapul, esetleg az önigazgatásnak nem túl kedvező politikai kultúra felől közelítünk, ugyanoda jutunk: az önkormányzati politika szervesen az országos (párt-) politika része.

„Az egyes településeket fejlesztéspolitikai eszközök esetleges megvonásával zsaroló kormánypártok éppúgy akként tekintenek rá, mint az ellenállás helyi gócait szervező, ellenzéki polgármestert, képviselő-testületi vagy közgyűlési többséget állító ellenzéki pártok”

- emelte ki a politológus.


Azt is hozzátette: bizonyos településméret alatt ma is a független jelölteknek áll a zászló, ugyanakkor a pártpolitika így vagy úgy eddig is jelen volt az önkormányzati szféra ezen szegmensében is.
Az ellátó város (amelynek a vonzáskörzetében van az adott település), a különböző, valóban befolyásos önkormányzati szövetségek, a fejlesztéspolitikai megfontolások, az önkormányzati lobbierő növelése, a helyi kampányaktivitás sokkal fontosabbnak bizonyultak, mint a civil kurázsi (főként ahol nem polgári, részvételi politikai kultúrájú, sokkal inkább parókiális jellegű területekről beszélhetünk).

„A probléma esszenciája valójában ebben ragadható meg: nem az intézményes szabályozás, hanem a politikai kultúra jelenti a legnagyobb kihívást”

- hívta fel a figyelmet Kovács János. Kijelentette:

„A hatalom önmérséklete, felelős állampolgárok nevelése nélkül csekély az esély az érdemi változtatásra.”

A politológus szerint érdemes szem előtt tartanunk azt is, hogy az önkormányzati politika szintén egy szakma.

„Miért kellene úgy tennünk, mintha a föld alól előbújt, nulla politikai előélettel rendelkező, a pártpolitikától való távolságtartásra gondosan ügyelő jelöltek volnának a legalkalmasabbak egy közösség életének irányítására?”

Kovács János rámutatott: Vona Gábor maga is elismeri, hogy a pártok könnyedén kijátszhatnák az általa javasolt, új szabályozást, hiszen a formális párttagság meglétének hiánya vagy az ál-civil támogatással való indulás, esetleg egy ellenzéki ernyőszervezet keretében való megmérettetés alkalmas lehet az önkormányzatiság pártérdekek általi „megszállására”.
A politológus úgy véli, az is kérdéses, hol húznánk meg a határt, hogy ki számít pártjelöltnek vagy pártpolitikusnak, vagyis elegendő volna-e átmenetileg kilépni az adott pártból az induláshoz, hivatalviseléshez, vagy az is kizáró ok volna, ha valaki korábban valamilyen módon kompromittálódott a pártpolitikával.

„Az intézményes változások népnevelő szerepe egyébként is közelebb áll a társadalommérnökséghez, mint a konzervatív gondolkodásúak szerves fejlődésbe vetett hitéhez”

- jelentette ki Kovács János.


Úgy látja, a polgári társadalom alapjai hiányoznak a jelenlegi Magyarországon – mind történeti, mind szociológiai, társadalomszervezési szempontból.

„Egy újabb »reformkor« előtt aligha nyílhat tér, amíg a kormánypártok közel 40 százalékpontot »vernek rá« támogatottságban a pártpolitikai paletta második helyezettjére”

- fogalmazott.


A politológus az Alfahírnek azt mondta:

„Ma elsősorban vízióval rendelkező, hiteles ellenzéki vezetőkre volna a legnagyobb szükség.”

Megjegyezte: ha Vona Gábor a legnagyobb ellenzéki frakcióval rendelkező párt élén sem tudta javaslatait átvinni az Országgyűlésen, „külsősként” még nagyobb akadályok tornyosulnak előtte.
Ennek ellenére Kovács János úgy gondolja, a konzultatív jellegű választói vélemény-becsatornázás üdítő újítása volna a kapkodó törvénygyárnak, aminek csupán kalapdísze a „társadalmi vitára bocsátás”, ám ennek széles tömegeket megmozgató jellege, a szabályozási célcsoportokra vonatkozó reprezentativitása egyáltalán nem garantálható.

 

A cikk az Alfahír felületén jelent meg 2019. augusztus 5-én.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr6115123226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.