azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

A jobboldali ellenzékiség utolsó esélye

2019. szeptember 11. 19:09 - Kovács János politikai elemző

A Fidesz mostanra kisajátította a „jobboldali” jelzőt, holott alapvetően a hatalomtechnikai és zsákmányszerző megfontolásokat szem előtt tartó politikát folytat. Gazdasági értelemben piackorlátozó, oligopolista, az állami működést tekintve bürokratikus, túlcentralizált, a társadalmi élet vonatkozásában pedig az autonómiákat csorbító modellt épített ki. E tekintélyelvű, korrupt rendszer ellenében nemcsak létjogosultsága van egy polgári, konzervatív jobboldalnak, de egyenesen szükség is van rá, hogy tükröt tartson az orbáni kormányzással szemben. „Nemzeti minimum” híján, egy megosztott társadalomban csak a politikai jobb- vagy baloldalon épülhet fel rivális erőközpont, míg a politikai centrum állandó centrifugális hatás alatt áll.

fidesz_pendulum.jpg

A Fidesz jobboldali pozíciója nem egy ideológiai értékválasztás, hanem egy jól felépített, társadalmilag beágyazott valóságmagyarázat része, ami erősen támaszkodik a kormánypárt, különösen Orbán Viktor rendszerváltoztatás óta építgetett antikommunista nimbuszára. Utóbbit hajdanán még „radikális, liberális és alternatív” pozícióból képviselte. Korábban írtam már arról, miért nem igaz az állítás, hogy a kormány „kereszténydemokráciát” épít. Ez a kifejezés ugyanis éppúgy egyszerű politikai termékké silányult, mint a „Polgári Magyarország” republikánus polgári konzervativizmusa.

A kormány egyes társadalompolitikai törekvéseiben, az azokhoz rendelt költségvetési forrásokban, hibás bérpolitikájában, az oktatásügy elhanyagolásában nyilvánul meg a polgárosodás céljának tagadása. A függésben tartásra törekvés, a teljesítmény helyett a lojalitást jutalmazó gyakorlat, a polgári mentalitástól és ízlésvilágtól idegen, karaktergyilkos, bulvármocskot kenegető propagandasajtó működtetése mutatják a rendszer valódi természetét. Legfőképp pedig az intézményesített korrupció, amit szintén igyekszik ideológiai igazoló erővel megtámogatni a hatalom, amikor egy „nemzeti tőkés réteg” kitermeléséről beszél.

Orbán Viktor „plebejus populizmusa” a kádári nosztalgiát, az állami atyáskodás iránti igényt, a szociális demagógiát egyesíti a nép soraiból való, a nép nyelvét értő és beszélő populista politika eszköztárával és a politikai jobboldal szimbólumrendszerével.

Eközben a Fidesz-holdudvart az urizálás és a nyerészkedés jellemzi, az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” mentalitása, ami egyéni teljesítményként éli meg és mutatja fel a politikai zsákmányrendszer jutalmazó működését. „A plebejus kormány nem azt jelenti, hogy a kormánytagok plebejusok” – hallhattuk korábban (L. Simon László szájából) a nem túl meggyőző magyarázatot erre a kettősségre.

A Fidesz jobboldali önmeghatározása szélesebb mag-tábort biztosít számára, mintha a párt absztrakt, üres szólamokra, szakpolitikai programelemekre vagy ideológiamentes, így szimbolikus, csoportképző erejét tekintve gyenge elvi alapállásra építené politikáját. Ehhez az egyébként ideológiailag sem homogén mag-táborhoz – akiket Orbán Viktor személye mellett a Fidesz „jobboldali”, „nemzeti”, „polgári”, „keresztény” hívószavai is megmozgatnak – adódnak mindazon, politikailag kevéssé öntudatos, ideológiailag nem elkötelezett rétegek, akik számára szimpatikus a kormánypártok szociális demagógiával vegyes plebejus populizmusa, s az általa kreált társadalmi konfliktusok.

A mag-tábor szélessége, aktivitása kulcsfontosságú a hálózatépítés, beágyazottság és mozgósítás szempontjából, így e támogatói réteg esetében célzott, identitáselemeket tartalmazó üzenetekre van szükség. Az „aki sokat markol, keveset fog” igazsága érvényesül itt. Egy „magjára olvadt” politikai közösség erősebb értéktartalommal bíró üzeneteket fogalmazhat meg, mint egy széles társadalmi tömegbázison álló gyűjtőpárt. Előbbinek ügyelnie kell, nehogy rétegpárti szerepben ragadjon, utóbbinak óvakodnia kell a kiüresedéstől, ami az összetartó közösséget szétszéledő tagsággá fokozza le.

A kormány adópolitikája, támogatási rendszere elsősorban a felső-középosztálynak és a kifejezetten módosaknak kedvez. A társadalmi mobilitás lehetőségei rendkívül beszűkültek, amit a szociálpolitika és az oktatás-képzés jelenlegi rendszere nem tud kompenzálni. A Fidesz mégis bírja a leszakadók és az ún. roncstársadalom jelentős (függésben élő) részének támogatását, akiket különböző ígéretekkel, hangulatjavító intézkedésekkel vagy épp egy hatásos ellenségképpel mozgósítani is képes. Egy ilyen masszív, homogénnek egyáltalán nem nevezhető tábort összetart egy karizmatikus (össztársadalmi viszonylatban megosztó) vezető, egy saját, jobboldali mítoszrendszer (ami valóságmagyarázatként szolgál), és a közös ellenség (liberálisok, kommunisták, migránsok, Gyurcsány, Soros, EU-s bürokraták, stb.).

Az elkötelezett választók leginkább érzelmi alapon kötődnek egy-egy politikai formációhoz. Ezek az érzelmek irányulhatnak vezérszerepek (személyek) és értéktartalmú üzenetek (önmeghatározás, szimbolikus erejű témák) felé – vagy hasonló szempontok mentén más szereplők ellen (proteszt). A kormányzás minősége is megjelenik ugyan szubjektív elemként, ám inkább a „csak rosszabb ne legyen” felütéssel. A társadalmi kereslettel tartalomban és/vagy stílusban nem találkozó, kínálatorientált programalkotás gyengesége nem kis részben ennek tudható be. Az értékalapon el nem kötelezett technokrata pozícióval is ez a helyzet.

Magyarországon a rendszerváltoztatástól a centrális pártrendszer kialakulásáig két fő narratívarendszer uralta a közvélekedést: az egyik egy antikommunista, a magyar történeti hagyományokra építő, népi, keresztény eszmeiségű, nyugati perspektívával rendelkező elbeszélés, míg a másik egy progresszív, a társadalmi viszonyokat esetlegesnek, a Nyugatot állandó igazodási pontnak tekintő, a szerves társadalom-felfogást tagadó, általános magyarázat. E két narratíva között, a politikai centrumban nem alakult ki tömegtámogatással rendelkező politikai formáció, mivel „a közép” nem rendelkezik ideológiai karakterrel, ami vonzást gyakorolhatna. Épp ellenkezőleg: a politikai centrumot mindig bal- vagy jobboldalról sikerült csak meghódítani.

A centrumpolitizálást tehát egy értékdimenzióban megosztott, konfliktusos politikai kultúrájú társadalomban állandó centrifugális hatás éri, ami képtelenné teszi az integráló szerepre. Ennek csakis akkor volna realitása, ha konszenzusos politikai kultúrával, együttműködő elitviselkedéssel, széles „nemzeti minimummal” találkoznánk a mai Magyarországon. Sajnos nem így van.

A centrista, technokrata pozíció legnagyobb gyengesége, hogy a választók többsége nem programok mentén, hanem érzelmi viszonyulás alapján hoz döntést. A politikacsináló oldaláról sem könnyebb a helyzet: a közpolitikai döntésekben – sok egyéb szempont mellett – rendre kiütköznek elvi, megközelítésbeli, világ- és társadalomszemléleti (vagyis ideológiai) különbségek, preferenciák.

A politikai centrum önálló politikai entitásként való megjelenésének magyarországi esélytelensége, a politikai baloldal szereplőinek helyfoglalása, valamint saját politikai öröksége arra készteti a Jobbikot, hogy egy jobboldali alternatívát állítson a Fidesszel szemben. A jelenlegi helyzetben elemzői szemmel súlyos tévedés volna azt állítani, hogy a Jobbik egy néppárt. Ennek jelenleg sem támogatottságbeli, sem statisztikai-demográfiai feltételei nem adottak. Politikai törekvésként megfogalmazható ez a cél (sokkal inkább, mint a ’világnézeti párt’ szerep), de csak a szavazóbázis „magjának” megszilárdítását követően – ez pedig csakis világos értékjelzők alapján történhet.

Manapság, amikor sokan úgy érezzük, korszakhatár küszöbére értünk, és most dől el, hogy a magyarság nyertese vagy elszenvedője lesz-e a 21. századnak, egyre több, egyszerű gondolatkísérleten messze túlmutató kezdeményezés születik, amelyek célja egy új, jobboldali, konzervatív politika 21. századi programjának lerakása. Ez történelmi felelősség a magyar jobboldal számára, és egyenesen létkérdés a Jobbik számára.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr3715066250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.