azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

A Mészáros-birodalom nem fogja túlélni Orbánt

2019. március 11. 23:06 - Kovács János politikai elemző

Mészáros Lőrinc, a gázszerelőből dollármilliárdossá lett felcsúti „aranyember” neve ma egyet jelent az intézményesített állami korrupcióval, a „haveri kapitalizmus” korábban nem tapasztalt mértékű térhódításával. A hatalom persze mindezt igyekszik legitimálni, megideologizálni, erénnyé téve a bűnt, „lenyeletni” azt a társadalommal. Mennyire lehet tartós egy efféle kísérlet? Milyen sors vár a kormányközeli oligarchákra és a Mészáros-érdekkörre, ha majd a végéhez közeledik Orbán Viktor kormányzása? Lesz-e hely a nap alatt a NER-oligarchia számára egy nem Orbán által vezetett Fidesz-kormány alatt, vagy a Fidesz ellenzékbe szorulásával? A tömör válaszom az - amit e cikkben hosszabban is kifejtek -, hogy a Mészáros-jelenség természetéből adódóan nem élhet túl egy rezsimváltást.

lolo.jpg

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor - Egy több évtizedes barátság

A Mészáros-birodalom 2010 utáni felépülése, dinamikus terjeszkedése, régiókat és gazdasági ágazatokat behálózó tevékenysége azt az érzetet kelti a józan szemlélőben, hogy Magyarország egyre inkább hasonlatossá válik azon keleti, autoriter berendezkedésekhez, ahol a központi hatalom (és annak középpontjában álló szűk érdekkör) a hozzá hű oligarchákon, strómanokon keresztül tartja befolyása alatt a gazdaság stratégiai ágazatait, a nyilvánosság főbb csatornáit. Ez súlyosan torzítja a piacot, rontja a versenyképességet, aláássa a teljesítményelvű kiválasztódást, lezülleszti a közmorált.

A Mészáros-birodalom sok szempontból egyedülálló a maga nemében – a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon. Létrejöttéhez és tündökléséhez szükség volt arra, hogy Orbán Viktor eltanulja a volt állampárttól a hatalomátmentés gazdasági feltételeit: a politikai hatalom gazdasági tőkévé és ’soft power’-ré transzformálását, majd visszaalakítását direkt politikai hatalommá. Kellett az is, hogy Orbán – szakítva korábbi, liberális és polgári konzervatív gyakorlatával – nyíltan elkötelezze magát az illiberális állam és az irányított kapitalizmus mellett, aminek egyenes következménye az erőforrások elosztásának, felhalmozásának politikai szereplőkhöz és politikai célokhoz rendelése. Szükség volt arra is, hogy a kormányfő érzékelje a magyar társadalom ambivalens hozzáállását a korrupcióhoz. Vagyis azt, hogy amíg szavakban szinte mindenki elítéli a jelenséget, illetve annak mértékét, valójában a politika „szükséges rossz” hozzávalójának tekinti, s mint ilyet, „beárazta”. Nyugaton egy kisebb korrupciós ügybe is bele lehet bukni, míg Magyarország „következmények nélküli ország” maradt. A Mészáros-csoda előfeltétele volt még az orbáni előrelátás mellett az orbáni mohóság is: a családtagok, rokonok, közeli barátok, „rendszerépítő hűbéresek” látványos, alig burkolt preferálása, ha EU-s forrásokról, állami támogatásokról, közbeszerzésekről, gigaberuházásokról, célzott versenykorlátozásról, személyre (érdekeltségre) szabott jogszabály-alkotásról van szó.

Orbán Viktor lett az a „plebejus kormányzást” hirdető, puritán, kolbásztöltő miniszterelnök, akit a milliárdos közbeszerzésekért cserébe magánrepülőgépeken utaztatnak külföldi focimeccsekre oligarchái, akinek a miniszterei „szívességi” helikopterrel utaznak esküvőre vagy vadásznak rénszarvasra, akinek a polgármesterei saját uradalmaikat építik az általuk naponta ostorozott Európai Uniótól érkező fejlesztési pénzekből (Mészáros Lőrinc családja 2018-ban 265 milliárd forint értékben nyert tendereket, aminek 93%-a uniós forrás volt). A Mészáros-birodalom turulként (helyesebben talán „2Rule”-ként) való szárnyalásához kellett még egy „G-nap” is, vagyis Orbán korábbi legfőbb gazdasági szövetségesének (és bűntársának), tehát mint riválisnak kiiktatása a képletből. Igaz, Simicska „saját akarattal” rendelkező szereplő volt, aki befolyásolni tudta a kormányzati működést (politikát és struktúrát egyaránt), tehát amíg Mészáros egyértelműen Orbán strómanja, „Pénztáros Lőrince”, addig Orbán és Simicska viszonyát sokkal inkább egy, a kétharmados győzelmeket követően egyre aszimmetrikusabbá váló partnerséggel lehetett jellemezni. Ez a partnerség zátonyra futott, Simicska fenyegetéssé vált Orbán számára, ugyanakkor lehetőséggé is: felismerte, hogy olyan szereplőt állíthat az egykori pártpénztárnok helyébe, aki a lojalitását nem köti feltételekhez, aki nem törekszik saját embereit és saját értékpreferenciáit a kormányzati működés integráns részévé tenni.

simics_lolo.jpg


A magyar gazdasági és politikai folyamatok összefonódásának, a teljesítményelv és a valódi piaci verseny negligálásának emblematikus példája a két építőipari cég, a Simicska-féle Közgép és a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt esete. A görbék megmutatják, mikor volt a "G-nap", maga a példa pedig rávilágít arra, hogy Magyarországon a politikai zsákmányrendszer gúzsba köti az államot és az egyes gazdasági szektorokat.


A Mészáros-jelenség kibontakozásának előfeltétele volt a rendszerváltozás politikai rendszerének válsága, a korábbi, javarészt kétpólusú pártrendszer átrendeződése, a „centrális erőtér” kiépülése. Az új helyzetben nem volt szükség 70:30-as [Puch-Simicska] paktumra a váltópárttal (mivel sem az ún. baloldali, sem a „jobboldali” ellenzék nem tudta váltópárttá kinőni magát), sem önmérsékletre a közjogi, gazdasági, személyügyi és médiaviszonyok radikális átrajzolásában.


Orbán Viktor és kormánya alig leplezetten beleállt a gazdasági erőközpont- és politikai klientúra-építés folyamatába, miközben a nyilvánosság előtt erőtlen és nehezen komolyan vehető érvekkel igyekezett lerázni magáról a korrupciós vádat. A legemlékezetesebb kísérletek között kell említenünk:

a korrupció megideologizálását: ennek lényege, hogy egy „nemzeti tőkés osztály” létrehozása zajlik, ami majd – a nemzetközi nagytőkével ellentétben – méltányosabban, a magyar érdeket jobban szolgálva működik. Ez a magyarázat hamar megbukott, hiszen azon túl, hogy az allokált javak „elveszítették közpénz-jellegüket”, a társadalomnak vagy a nemzetgazdaságnak nyújtott haszon helyett gyakran túlárazva és rossz minőségben végzik el a munkát, alulfizetik az alkalmazottaikat, külföldön adóznak, stb.).

a korrupció relativizálását: ennek lényege, hogy korrupció valamilyen mértékben minden kormány regnálása alatt létezik, ám még így is az Orbán-kormányok alatt a legjobb a helyzet, hiszen „zéró toleranciát” hirdettek a korrupcióval szemben, s különben is, a Gyurcsány-érában sokkal inkább elburjánzott a korrupció. E magyarázat híveit az ehhez hasonló beismerések sem zökkentik ki): "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikájává vált" (Lánczi András) - még kevésbé a céginformációs adatok, ingatlan-nyilvántartás, pénzügyi kimutatások, látványos vagyongyarapodások, fedezet nélküli óriáshitelek és baráti kölcsönök.

- a gazdasági erőtér-képzés pártpolitikai logikájának tagadását:

„Sokadszorra találkozom a helyzettel, hogy önök rendszeresen üzleti kérdésekben akarnak tőlem véleményt kérni. Eddig sem jártak sikerrel, ezután sem fognak, mert az a meggyőződésem, hogy a mindenkori magyar miniszterelnöknek és a kormánynak nem szabad foglalkoznia üzleti kérdésekkel. Ha üzleti információkra kíváncsiak, akkor forduljanak a kamarához, a tőzsdéhez, a cégbírósághoz. A magyar politika fontos kiindulópontja, hogy a politika és üzlet el legyen egymástól választva.”

(Orbán Viktor a 2019. január 10-i 'kormányinfón') 

- Orbán személyének kiemelését, elválasztását a jelenségtől: ennek lényege, hogy amikor már annyira kilóg a lóláb, hogy még a kormánypárti szavazók előtt is hasztalan volna tagadni az elburjánzott korrupció jelenségét, vagy egy-egy botránygyanús (a mai társadalmi ingerküszöb mellett e szónak komoly nyomatéka van) ügyet, akkor előkerülnek az afféle magyarázatok, miszerint a miniszterelnöknek már elege van a túlárazott közbeszerzésekből, a Fideszes politikusok egyy részének nyerészkedéséből. Vagyis e jelenségek tőle függetlenül, az ő akarata ellenére léteznek, s ő legfeljebb megzabolázni tudja mohó embereit. Ez persze nevetséges gondolat, hiszen egy rendszerszintű jelenségről, bevett, intézményesített gyakorlatról kell beszélnünk nem egy-egy elszeparált esetről. Ráadásul az ilyen ügyletekben a kormányfő legszorosabb köre is érintett.

Orbán Viktor nem is olyan régen még azzal próbálta elütni az állami korrupciót firtató kérdések élét, hogy akkor foglalkozzon ezzel a sajtó (kormánypártoktól független szegmense), „ha az első tízben már legalább öt fideszes lesz”. A kérdés ismét aktuálissá vált, amikor a Forbes szerint Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyarrá avanzsált (a magazin 2018 decemberében 381 milliárd forintra becsülte Mészáros magánvagyonát, miközben 2011-ben még vagyonbevallása szerint mindössze 21 millió forint megtakarítása volt az üzletembernek), de a többi kormányközeli nagyvállalkozó számára is valóra vált a Matolcsy György által korábban megígért „Hungarian fairy tale”.

A Mészáros-részvények tőzsdei mozgásai árulkodnak a leginkább a „birodalom” természetéről és politikai sebezhetőségéről. Döbbenetes élmény, ahogyan a piac beárazza az intézményesített állami korrupciót, s pénzügyi szakemberek úgy beszélnek erről, mintha ez az egész jelenség nem egy óriási piaci anomália volna, ami elképzelhetetlen egy jól működő országban. 2017-ben a Bloomberg is felfigyelt a "Mészáros-üstökösre": 

A Konzum a világ legjobban teljesítő értékpapírja volt, mivel 6231 százalékos növekedést ért el.

Ha a Mészáros-birodalom jövőjét fürkésszük, érdemes néhány megkerülhetetlen megállapítást tennünk:

az állami gyámkodással hizlalt, valódi piaci versenyhelyzetben érvényesülni képtelen mamutvállalatok és szerteágazó céghálózatok jó eséllyel összerogynak, vagy erőteljes portfólió-szűkülésen és pénzügyi raconalizáláson esnek át, miután az államszocialista nagyvállalatra jellemző puha költségvetési korlát megszűnik, s a veszteségeket, piaci kudarcokat nem lehet „államosítani” - a nyereség magánosítása mellett.

az egyes régiókat és gazdasági ágazatokat átölelő kvázi-monopóliumok és „politikai örökhaszonbérletek” versenytorzító hatásuk miatt egy valóban piacpárti kormány számára akadályt jelentenek a kívánt gazdaság- és társadalompolitikai célok elérésében.

az állami korrupció legalizálásából nem következik az így felhalmozódott javak és létrejött tulajdonszerkezet legitimitásának elismerése, ami egy rezsimváltás esetén visszaható hatályú jogi revízióhoz vezethet, annak minden tulajdonjogi és büntetőjogi következményével együtt.

a stratégiai szektorokban (pl. Mátrai Erőmű, tömegtájékoztatás, stb.) megvalósuló gazdasági befolyásszerzés nemzetbiztonsági kockázatot jelent, amit egy más politikai színezetű kormány aligha hagyhat figyelmen kívül.

a nagyfokú tőkekoncentrációból fakadó gazdasági befolyás indirekt politikai hatalom, egyúttal fenyegetés, ami általában konkrét politikai aktorokhoz van bekötve, így nem feltétlenül kell egy kormányváltás ahhoz, hogy megváltozzon a politikai hatalom és gazdasági holdudvarának viszonya, néha elég egyszerű személycsere, vagy a „fejedelmi udvaron” belüli rivalizálás.

egy kurzusváltás esetén az új kormányzat nem engedheti meg, hogy politikai ellenfelei gazdasági befolyásukat felhasználva súlyos politikai és gazdasági károkat okozzanak az országnak a hatalom visszaszerzésének érdekében, vagy legalábbis rendelkezzenek erre alkalmas eszközökkel. Azt sem engedheti meg, hogy ez a jelenség újjáéledjen, így annak modelljét, modelladóját kénytelen lesz kiiktatni a rendszerből.

a teljesítményelvet nélkülöző, nem üzleti érzék vezérelte gazdasági potenciálból kinövő céghálózatok és nagyvállalatok semmiféle előnyben nem részesülhetnek egy piacpárti kormány alatt, így megszűnik a növekedést biztosító felhajtóerő, az előre borítékolható, nagy volumenű állami/önkormányzati megrendelések, sőt, könnyen előfordulhat, hogy az új vezetés új preferencia-rendszer mentén kifejezetten ellenérdekelt az ilyen erőközpontok fennmaradásában, így a megrendelések elmaradása mellett számára előnytelen piaci regulációkra, adminisztratív intézkedésekre számíthat.

a társadalom aligha fogadja el még egyszer a hatalommentés rendszerváltáskori receptjét, vagyis a politikai hatalom gazdasági eszközökké transzformálását, majd visszaalakítását politikai hatalommá. E „népi felfogás” szerint a magántulajdon védelme nem terjedhet ki a hatalommal való visszaéléssel, javarészt európai és magyar adófizetői pénzekből, az ügyészség és a különböző állami felügyeleti szervek bűnpártoló tevékenysége mellett összehordott javakra, vagyis a jogállam nem védheti a jog kijátszásával, eltérítésével létrehozott tulajdontömeget, és az ahhoz fűződő jogokat. A felelősségre vonásról, büntethetőségről szóló "Kónya-Pető viták" terméketlenek, nem helyettesítik a cselekvést, árnyékuk pedig hosszúra nyúlik.

- valószínűtlen, hogy egy új, kormánypozícióba emelkedett politikai erővel a Mészáros-birodalom megtalálná a kohabitáció lehetőségét. Ez csupán néhány, kevésbé fajsúlyos, ciklusok óta "jól helyezkedő", nem emblematikus NER-oligarcha számára jelenthet kiutat a szorítóból - s ez is csak akkor, ha az új kormány nem teljesen lebontani, hanem részben "belakni" kívánja az orbáni rendszert, amihez reálpolitikai megfontolások vezethetnek.

Mint láthatjuk, ezek a pontok azt sugallják, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének "gazdasági erőműtelepe" aligha számíthat hosszabbított "működési engedélyre" egy új, politikailag stabil kormány megalakulása esetén, a Fidesz ellenzékbe szorulásával.

*

A Mátrai Erőmű 2100 dolgozóját fejenként 45-50 kilogrammos féldisznóval meglepő Mészáros amolyan igazi jótét lélek a Fideszes szavazók egy részének szemében, akit csupán merő irigységből támad az ellenzék, s aki minden nap - sokaknak munkát adva - tüsténkedik a nemzet felemelkedéséért (összegszerűen 6 és fél órányi keresetét sikerült is jótékony célra fordítania). Szerencsére - a közvélemény-kutatások szerint - még a kormánypárti szavazók egy tekintélyes hányada is józanabbul gondolkodik ennél, s belátja azt az egyszerű összefüggést, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktornak köszönhetően vált igazi gazdasági parafenoménná. Az utókor ennek megfelelően fogja megítélni Mészáros szerepét, s a Mészáros-jelenség erőteljesen visszahat majd Orbán Viktor politikai karakterének, az általa felépített rendszernek a megítélésére is.

Orbán Viktor bukásával fog alighanem örökre lenyugodni a nap a birodalom felett.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr6014683310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.