azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

Felemelkedés-történet vagy leszakadás?

2019. február 10. 20:02 - Kovács János politikai elemző

Orbán Viktor 21. évértékelőjének értékelése

Orbán Viktor február 10-én tartotta 21. évértékelőjét, s miként azt korábban már megelőlegeztem: idén is az EU-s pénzből megújult Várkert Bazárból üzent hadat Brüsszelnek, miközben - a mozgósítást elősegítendő - tétet, narratívát adott a közelgő EP-választásnak. A beszéd nagy része nem tartalmazott új gondolatot a kormányzati kommunikáció által már régóta, mantra szerűen ismételgetett, migrációval és Soros György személyével összefüggő lózungokon kívül. Egyedül a családvédelmi akcióterv bejelentett 7 pontja hozott újdonságot, amelyektől a kormányfő a nemzethalál ("a népek országútján való porfelhővé válás") elkerülését és egy bizakodó, lélekszámban is gyarapodó ország megteremtését várja. Természetesen az ellenzék ostorozása sem maradhatott el: a miniszterelnök - formabontó módon - egyszerre nácizott és kommunistázott, miközben a "bevándorláspárti" jelzőt is rájuk aggatta.

orb_evertekelo.jpgOrbán Viktor 21. évértékelőjét tartja a fekete kordonokkal körülzárt Várkert Bazárban, 2019. február 10-én.

A miniszterelnök tavalyi, február 18-án tartott évértékelőjében (ennek elemzését ide kattintva hallgathatják meg) megismerkedhettünk a "homo sorosiensis" fogalmával, s ha már ismét választás előtt áll az ország (akkor a közelgő, áprilisi országgyűlési választás, most a májusi európai parlamenti választás szolgáltat alkalmat), a kormányfő nem mulaszthatta el kiemelni: a tét ugyanaz, vagyis Magyarország ne legyen bevándorlóország, és az ellenség sem változott: Soros és Brüsszel, valamint nemzetközi és hazai kitartottjaik. A kormánypárti valóságértelmezés tehát roppant egyszerű, és kellően fenyegető (nemzetállamok és nemzeti kultúrák felszámolása) ahhoz, hogy a kormánypropaganda jótékony hatásával növelje a mozgósítás hatásfokát. Ezzel szemben az ellenzéki pártok sokkal erőtlenebb és sokkal széttartóbb téteket jelöltek meg a választópolgárok számára (pl. demokrácia és jogállamiság; EU-tagság; csatlakozás az Európai Ügyészséghez; az EU-projekt eltérő jövőképei; esetleg üzenni a kormány számára). Amíg az ellenzék arról beszél, hogy a kormánypárti politikusok megnyilatkozásai mennyire "unalmasak", mennyire "agyonbeszélt", már-már abszurd módon "lényeglátó" az érvrendszerük, addig a választók széles tömegeinek körében mostanra adottsággá, evidenciává vált, amiről úton-útfélen hallhattak. Ez óriási fegyvertény a kormánypárti kommunikációs gépezet számára.

Orbán Viktor azonban a metapolitika uralása helyett más összefüggést lát a kormánypárti választási sikerek hátterében: az ország gazdasági teljesítményét, amit igyekszik makrogazdasági adatokkal alátámasztani. Az általa kiemelt mutatók - főként regionális összevetésben, illetve más jelzőszámok tükrében értelmezve - persze többféleképpen és többféle előjellel magyarázhatók, az azonban tény, hogy az általa bázisidőszakként kezelt, 2009-es válságkormányzáshoz képest jelenleg stabilitásról beszélhetünk. Ezt ugyan megingathatja egy újabb, nemzetközi pénzügyi válság, ám a kormányfő igyekezett mindenkit megnyugtatni: ilyen forgatókönyvre is felkészültek, megvannak a megfelelő tervek. A szónok mondandójának erősítése érdekében összeválogatott sikerek (nem véletlen, hogy nem az ország nemzetközi versenyképességét, a magyar bérek vásárlóerő-paritáson mért európai összevetését, vagy a magyar demokrácia állapotát vizsgáló rangsorokat idéz Orbán) aztán arra a következtetésre vezetik a kormányfőt: az elmúlt közel 10 év "felemelkedés-történetként" értelmezhető, szemben a "rémkormányzás" (az örökzöld "elmúlt nyolc év") időszakával. A miniszterelnök szerint 10 év elteltével a magyarok egyre tovább élnek, nőtt a házasságkötések száma, kimagasló a foglalkoztatottság, csökkenő trendet mutat az államadósság és a jövedelmek is nagymértékben növekedtek. Mindezt le is fordítja "az egyszerű ember nyelvére": a magyarok sokat dolgoznak, tervezgetnek, házat építenek, iparkodnak, hogy az unokáknak jobb legyen, akik minden bizonnyal képesek is lesznek élni a lehetőséggel. Orbán hangsúlyozza: "minden magyar gyerek jobban élhet, mint a szülei". (Ugye, mi az az ország vagyunk, ahol mindig egy vagy két emberöltő kell ahhoz, hogy "jobb legyen", de hát Mózesék sem léphettek be az Ígéret Földjére...)

Orbán szerint stabil, rendezett a gazdasági környezet és a magyarok ismét hisznek a jövőjükben. Itt azért megjegyzendő: a gazdasági szereplők pont a kiszámítható, tervezhető jogi és gazdasági környezetet hiányolják a mai Magyarországon, ahol gyakran felborítja az előzetes üzleti terveket a törvényhozási dömping és az ad-hoc (személyre, szereplőre szabott) jogalkotás. A stratégiai tervezés lehetősége ugyanis van annyira fontos, mint a gazdasági helyzet javulása. A magyarok jövőbe vetett bizakodásának kérdése is vitatható: egészen más eredményeket kapunk, ha az egyes háztartások helyzetének várható romlására/javulására kérdezünk rá egy közvélemény-kutatás során, mintha az ország helyzetének, a gazdaság teljesítményének értékelésére kérnénk a választópolgárokat (a válaszadók az utóbbi esetekben döntően negatív várakozásokkal rendelkeznek). A miniszterelnök hitet tesz amellett, hogy a vállalkozási hajlandóság és a munkakedv irányából el kell hárítani az akadályokat. Egyedül annyi elvárást támaszt a vállalkozókkal szemben: tartsák be a törvényeket, fizessenek adót, teremtsenek munkahelyeket és - Simicskának odaszúrva - "ne vonják befolyásuk alá a kormányzati politikát". A kormányfő baráti, rokoni körébe tartozó oligarchák vagyongyarapodását is megideologizálja Orbán. A szokásos magyarázatot kapjuk a nemzeti tőkés osztály létrehozásának szükségességéről, ami majd a határainkon túlnyúlva, nemzetközi gazdasági expanzióba kezdve kiegyenlíti a más nagyvállalatok által kivitt profit mennyiségét. Jelzi is a hallgatóság számára: "rá is megy 10 év" (tehát az ő "felemelkedés-történetük" sem ért véget).

A biztonságos otthon, tisztességes élet és az élhető jövő hármasát megalapozandó, a kormányfő emlékeztet minket a kormány eddigi szociális és családpolitikai intézkedéseire. Tovább erősítve elkötelezettségét a téma iránt, elismeri - amit idáig tagadtak a kormánypárti politikusok -, hogy még ma is "több százezer" szegény ember él az országban, ugyanakkor ezt a "baloldal történelmi szégyenének" nevezi. A segélyezés politikája és a megélhetési bűnözés felemlegetése (nyilvánvaló etnikai áthallásokkal) már-már egy évekkel korábbi Jobbik-évértékelőre repíti az összegyűlteket, amit tovább erősít a "gyerekeikért élők" szembeállítása a "gyerekeikből élők" csoportjával. A kormányfő szerint "lépésről lépésre", munkával kell felszámolni a szegénységet. (Az azonban nem derült ki, hogy közmunkával, alacsony hozzáadott értéket képviselő munkával - kormánypárti szóhasználattal élve az "olcsó magyar munkaerővel" - miként küzdhető le önerőből a szegénység, illetve az ún. roncstársadalomnak milyen valódi fogódzókat hajlandó nyújtani a kormányzat. Azért így sem maradunk À la carte nélkül: megtudjuk, hogy mindenki számára lesz munkalehetőség, esély az otthonteremtésre, bölcsődei férőhely, közeli óvoda, a gyerekeknek szociális étkezés és tankönyv, a fiatalok számára támogatás az önálló életkezdéshez, az idősebb generációk pedig tisztes időskorban bízhatnak.

Miután olyan kijelentéseket tesz Orbán, amelyekért korábban a Jobbik politikusait szélsőségesnek és rasszistának titulálták Fideszes berkekben, nincs más hátra, mint lenácizni a szebb napokat is megélt ellenfelet. A miniszterelnök a kommunisták (ez volna az ún. baloldali pártok konglomerátuma) és a szélsőjobb (ez volna a Jobbik, noha tegnap még "baloldalra sodródott cukipártként" jellemezte őket egy nem túlságosan jó tollú propagandista, úgyhogy most összezavarodtam) koalíciójáról beszél, amit "politikai pornográfiának" nevez. Orbán Viktor - aki elmondása szerint nem akart az ellenzékkel foglalkozni - csak ezután pörög föl igazán. Ez a hév érthető abból a szempontból is, hogy a Fidesz fő célja most az, hogy főként az őszi önkormányzati választásokon éket verjen a taktikai összefogásban érdekelt, ám a többi szereplő miatt fanyalgó ellenzéki pártok közé. S ha ez mégsem sikerülne, úgy az elhiteltelenítés is járható út. Megtudhatjuk tőle, hogy a magyar ellenzék bevándorláspárti, Soros és az európai bürokraták tartják őket lélegeztetőgépen; a rendes hazafiakat ellenségnek tekintik; a Jobbiktól Karácsony Gergelyen át zsidóznak; a nemzetközi baloldal mindezt támogatja, még Timmermanst is ideküldik. A kormányfő ezután ötvözi az évértékelő műfaját a politikai stand-up comedy-vel és a köztévéből kirángatott ellenzéki képviselőkön viccelődik, pályakezdő színészek útkereső próbálkozásának titulálva azok performanszait. Az Országházban "fizikai erőszakot alkalmazó", "randalírozó" ellenzék képe sem maradhat el, feltéve a pontot az i-re.

Orbán ezután visszakanyarodik a "felemelkedés-történethez", amit láthatóan nagy átéléssel mesél tovább. Hangsúlyozza: a magyar gazdaságon belül növekszik a magas hozzáadott értékű, kutatáson alapuló ipar részesedése, új, digitális, robottechnológiára épülő üzemek nőnek ki a földből. A miniszterelnök ezen a ponton összehasonlítja az almát a körtével, amikor elmondja: Magyarország a 34. legtöbbet exportáló ország a világon, míg népességszáma alapján csak a 88. helyen áll, ergo roppant termelékenyek vagyunk (csak az nem derül ki, hogy a hasonló lélekszámú és fejlettségi szinten álló, az európai régióban elhelyezkedő államok sorában milyen irányban tűnünk ki). A világgazdaság várható lassulása ellenére a kormányfő optimista: az európai átlag feletti plusz 2 százalékpontos növekedést prognosztizál a következő években hazánk számára, meglebegtetve: "a legnagyobb eredmények még hátra vannak".

Orbán ezután ismét a nemzetek feletti összeesküvésre (világkormány, népességcsere, nemzetek nélküli világ) koncentrál, kijelentve, hogy "Brüsszel eszköze a bevándorlás". Megtudhatjuk tőle azt is, hogy a "munkaterv már a fiókokban" hever, s az EP-választásokat követően egész Európára ráerőltetik majd bevándorlók millióit. Néhány példát is sorol a kormányfő, amelyekkel igyekszik megtámogatni állításainak hitelességét, egyúttal meggyőzni a hallgatóságot. Orbán figyelmeztet: amelyik ország ellenáll a bevándorlásnak, azt megbírságolják. A 'liberális demokrácia' mellett az 'illiberális demokrácia' és a 'kereszténydemokrácia' már háromosztatúan jelenik meg a kormányfő beszédében, ám a demokrácia-vita értelmét szerinte némileg csökkenti az alapvető felismerés, hogy "a démoszt nem lehet kihagyni" a politikacsinálásból. A disztópia további kibontásra kerül: a migráció bűnözést, nők elleni támadást, terrorizmust hoz, miközben a célországokban folyamatosan csökken az őslakos (~"keresztény") népesség aránya. Szerinte "aki erre a gyorsvonatra felszállt, el is megy a végállomásig, ahonnan nincs retúrjegy". Ez utóbbi tétele az átalakuló társadalmakról egyébként vitaképes is volna, ha a következő mondataiban nem zökkenne vissza rögtön a saját hatalmi érdekeit szolgáló "sorosozásba" és "álcivilezésbe". A "nem törhetnek át" politikai szlogenjét is előveszi Orbán a "pénzemberek, brüsszeli bürokraták, álcivilek" ellen. E veszedelmekkel szemben az erős, stabil kormányzás nyújthat csak biztonságot a polgárok számára: "ingatag időkben az ingatag kormányzás veszélyes - nix ugribugri".

Ha még mostanra sem értettük volna meg, mi a tét, a miniszterelnök röviden ismét summázza nekünk: a spekulánsok nyomorba döntik az országokat, a nemzetközi baloldal a nemzetek, a család és a kereszténység sírásója, Timmermans pedig Soros embere; a "bevándorláspárti többséget meg kell állítani" - erről szól az EP-választás.

Orbán Viktor az ellenzék furkósbotozása után a beszéde végére hagyta a mézesmadzagot. A társadalmi katasztrófa előtt álló, európai demográfiai trenddel kapcsolatban a gyerekvállalási hajlandóság (szembe állítva a bevándorlással) növelését kulcsfontosságúnak nevezte (ez nehezen vitatható cél). A "családvédelmi" Nemzeti Konzultáció felemlegetése persze megint a politikai marketing része, a kapott adatok reprezentatív kutatásként való beállítása pedig megmosolyogtató. A 7 pontos családvédelmi akcióterv konkrét vállalásokat fogalmaz meg - ahogy a mellékelt ábra mutatja.csaladvedelem.jpg

A beharangozott intézkedéseket minden bizonnyal "beárazzák" majd az érintett szereplők, s arról is érdekes, informatív cikkeket olvashatunk majd gazdasági profillal is rendelkező portálokon, hogy ezeket a kedvezményeket várhatóan milyen széles kör, és milyen feltételek teljesülése mellett lehet képes és hajlandó igénybe venni. Ugyanakkor hiba és hiúság volna csupán 7 ponttól, vagy a kormány eddigi intézkedéseitől demográfiai fordulatot remélni, hiszen a gyerekvállalási hajlandóság rengeteg tényezőtől függ - még akkor is, ha Magyarországon jóval nagyobb az olló a tervezett és végül vállalt gyermekek száma között, mint a nyugati társadalmakban. Ezek a vállalások csak akkor érhetik el a céljukat (mind népesedéspolitikai, mind pártpolitikai tekintetben), ha a kedvezményezett célcsoportok számára megnyugtató válaszokat nyújtanak mind a jelen körülményekre, mind a jövőbeli tervezhetőségre tekintettel. Ehhez azonban jóval többre lesz szükség. Üdvözlendő ugyanakkor minden olyan kezdeményezés, ami ösztönzők (és nem szankciók) felől közelítve támogatja a gyermekvállalást.

A kormányfő további ígéreteket is megfogalmazott. Mivel a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a választók számára leginkább fontos kérdések között kiemelkedő helyen szerepe az oktatás és az egészségügy helyzete, így nem meglepő módon a bejelentések ezekre a területekre fókuszáltak. Itt a középiskolai nyelvoktatás korszerűsítését, a kétszer két hét külföldi nyelvi tanfolyamok állami finanszírozásának ígéretét, illetve az egészségügyi fejlesztésekre fordítandó 700 milliárd forintos összeget kell említenünk.

A miniszterelnök végezetül mindenkit hazánk megvédésére és országépítő munkára hívott, jelezve: minden körülmény adott, mindenki (rendőr, határőr, képviselők, munkások, fiatalok) a helyén van. Az ország kedvezőtlen nemzetközi megítélése, nagyhatalmak közötti tojástánca nem került szóba, cserébe viszont megtudhattuk, hogy a szomszédaink tisztelnek minket - "véget ért a száz év magyar magány időszaka".

Ennek a beszédnek érezhetően más volt a szerepe, dinamikája, mint a tavalyinak, még ha a főbb üzeneteit tekintve nem is beszélhetünk alapvető változásról. A cél a mozgósítás az európai parlamenti választásra, és ennek érdekében a félelmek felkorbácsolása az egyik oldalon (külső fenyegetés), míg a pozitív fogadtatásra méltán számító, proszociális ígéretek a másikon. Az előbbiek szerepe, hogy a stabil kormány mögött felsorakozzon mindenki, aki aggódik a jövő miatt, utóbbiaké pedig - azok tényleges hatásain túl - a társadalmi közérzet javítása, egyúttal a magyar gazdaság teljesítőképességének demonstrálása. A beszéd ebből a szempontból, funkcióját tekintve megfelel a kitűzött célnak, annak egyedüli szűrője a hitelesség (főként a szónok hitelességének) megítélése.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr5714618692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.