azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

A tudatformálás új eszközei az illiberalizmus szolgálatában

2018. szeptember 22. 12:37 - Kovács János politikai elemző

A technológia fejlődése egyszerre áldás és átok az emberiség számára. A szinte korlátlan lehetőségek és az emberi léttől való lassú elidegenedés közti útvesztő. A politika, a marketing számára aranybányát jelentenek a választói/fogyasztói szokások, igények technológia adta feltérképezésének új lehetőségei. A piaci szereplők profitmaximalizálása és a társadalmi kontroll kiszélesítésének vágya a hatalom részéről egyszerre tapossák ki az utat, miközben utolsó mentsvárként az adatvédelmi szabályokba, a személyi autonómiánk és intimitásunk 'offline' kiélésében bizakodhatunk. Az okoseszközök valóban "új szervünkké" váltak, és lelki szükségletet is teremtettek ('Fear of missing out'). A Cambridge Analytica-botrány, a Zuckerberg-meghallgatások is rámutattak, hogy a "Big Data diktatúra" (amiről nemrég Vona Gábor egy előadás keretében beszélt) valóban nem egy távoli disztópia, hanem nagyon is aktuális veszélyforrás.

bigdata.jpg

 "Az információ a 21. század 'olaja', az adatfeldolgozás és adatelemzés pedig a 'belsőégésű motorja'."

Peter Sondergaard, a Koppenhágai Egyetem oktatója, a Gartner Research korábbi alelnöke.

A történelem közel sem ért véget. A liberális demokrácia elhúzódó válságperiódusát éli, miközben az életformánkat, a szabadságunkat nem csak a 'terrorfenyegetettségtől', a 'populizmustól', vagy az 'idegen kultúrkörből érkezők' társadalomfelfogásától kell féltenünk, hanem a saját kormányainktól is. Sőt, egyre inkább azoktól a szereplőktől, akik rendelkeznek azzal a potenciállal, hogy információs monopóliumot alakíthassanak ki, vagyis olyan információ-fölényre, feldolgozási kapacitásra, transzformálási és szintetizálási képességre tegyenek szert, ami minden korábbinál nagyobb befolyást (gazdasági előnyt, illetve társadalmi kontrollt) biztosít az aszimmetriát gazdasági vagy politikai tőkévé konvertálni képes szereplő(k) számára. Azok a szereplők, akik ebben az adatgyűjtési, adatelemzési és termékkínálati versenyben lemaradnak, vesztesei lesznek az előttünk álló évtizedeknek.

Ebből szükségképpen következik:

1.) Haladnunk kell a korral. Ma már nem elegendő a digitális analfabetizmus felszámolása, ehelyett az egyes társadalmi szereplők információ-szerzési, információ-szűrési és adatvédelmi kompetenciáit is javítani kell, miközben a képzésnek, a jogi és gazdasági környezetnek reagálnia kell az új kihívásokra.

2.) A biztonságpolitika minden korábbinál fontosabb szegmensévé válik a kiberbűnözés elleni védekezés, a kiber-hadviselési képesség. Az információs hadviselésre való felkészülés, az új, hibrid-módszerek alkalmazására való képesség fejlesztése nélkülözhetetlen. Az adatvédelem és információ-áramlás, információ-feldolgozás hatékonysága determinálja majd a politikai és gazdasági környezetet.

3.) A gazdasági szereplők versenyképessége, tőkefelhalmozó potenciálja nagyban függ (már ma is) az információhoz való hozzáférés és felhasználás lehetőségeitől. Azok az országok, piacok, ahol kevesebb technikai és adminisztratív akadályozó tényező merül fel, előnyt élvezhetnek a szigorúbb szabályozási környezetből a globális versenybe belépő szereplőkkel szemben. Ugyanakkor, mivel az információ-áramlást, a pénzmozgást és általában a kereskedelmet egyre nehezebb territoriális kontextusban értelmezni, így mindenképpen szükség lesz egy, az egész világra kiterjedő adatvédelmi sztenderdre, ami csökkentheti az anomáliák számát.

4.) Foglalkoznunk kell azzal, hogy az információ-áramlás körének és intenzitásának erőteljes növekedése, a feldolgozási kapacitás robbanásszerű fejlődése (amiben meghatározó szerepe van/lesz a mesterséges intelligenciának), az információs monopóliumok kialakulása miképpen alakíthatják át a társadalmi együttélés viszonyait és a fennálló hatalmi struktúrát.

5.) Vizsgálnunk kell azt, hogy az új eszközöknek milyen hatásuk van a tudatformálásra, miképpen befolyásolják a kognitív képességeket, a személyi autonómiákat, az egyén viszonyát a közösséghez, a közgondolkodást.

A mai propaganda már nem csak azt mondja meg, ki a jó és ki a rossz, mi a kívánatos, és mi az elutasítandó, megvetendő, de már a vágy, a késztetés, az érzés "fogantatásánál" is jelen van: egyfajta imperatívuszként megsúgja, mire van szüksége az embernek, és azt hol találhatja meg. Ez a (tömeges) tudatmanipuláció eddigi legveszélyesebb, és a civilizációnkra nézve legkártékonyabb formája. A piac- és közvélemény-kutatás, a különböző értékesítési stratégiák a professzionális kereskedelmi gyakorlat és a politikacsinálás masszív pillérei voltak. A jövő azonban nem annyira az impulzusok begyűjtésén, és az azoknak megfelelő kínálat előállításán alapuló stratégiáról szól majd, sokkal inkább az impulzusok meghatározásán és közvetítésén, a kereslet megteremtésén, és a kínálat testreszabásán. (A fogyasztói társadalmakban eddig is jelen volt mindkét törekvés, csak a hangsúlyok egyre inkább eltolódnak, az eszközök pedig egyre kifinomultabbak.) Az adott kérdésekben kialakított közvélekedésnél ('közvélemény') fontosabbá válnak annak hangulatbeli, attitűdbeli elemei, mozgatórugói ('közérzület'). Ezek az elemek az egyén szintjére lebontva, a megfelelő információk és benyomások mentén formálhatók. Az érzelmi impulzusok, a vágyak és félelmek mentén könnyedén hajlítható a valóság, annak észlelése, értékelése, a készen kapott minták és magyarázatok pedig meghatározzák a reakciót.

Képzeljük el azt a világot, amiben az online térben hagyott 'lábnyomainkat' minden esetben, szisztematikusan követik! Tudják, mikor hol jártunk, mit csináltunk, kivel találkoztunk, milyen oldalakat 'lájkoltunk' vagy csak látogatunk, milyen tartalmakat osztottunk meg, milyen színházi előadásra vagy épp szakorvosi rendelésre foglaltunk időpontot. Mindez egyetlen nagy, vagy több, összekapcsolt adatbázisba (elosztott adatbázisok központi kezelővel) kerül, amiből 'profiloznak' minket, és a baráti és érdeklődési körünk, fogyasztói szokásaink, stílusunk, ízlésvilágunk, egészségi állapotunk, párkapcsolati státuszunk, stb. szerint generálnak számunkra személyre szabott hirdetéseket, politikai üzeneteket. Képzeljünk el egy olyan Magyarországot, ahol a "kormányzati tájékoztatás" már nemcsak a TV2-n és egyéb kereskedelmi csatornákon, a "közszolgálati" televízió- és rádióadókon, a kormánypártivá vásárolt megyei lapokon és a leplezetlenül Fideszes üzeneteket szajkózó önkormányzati médiumokon, az állami reklámokkal kitartott, országos laphálózaton keresztül történik, hanem az online térben, a közösségi médiában megjelenő, célzott és perszonalizált hirdetéseken (mikro-célcsoportra szabott pszichológiai marketing) keresztül is, ügyfélre szinkronizálva! A böngészési előzményeink és egyéb személyes információink alapján "személyre szabott" ajánlatot kapunk, amiből úgy érezhetjük, a politika végre a mi problémáinkkal foglalkozik, a piac a mi igényeinket kívánja kielégíteni. Ráadásul kényelmi megfontolások mentén (hogy a számunkra legmegfelelőbb termékeket, szolgáltatásokat könnyebben megtaláljuk, elérhessük), akár mi magunk is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az adatainkért és a tartózkodási helyünkért cserébe megmondják nekünk, éppen mire van szükségünk, és azt leghamarabb hol érhetjük el. (Nem kell chip-et ültetni a bőrünk alá, elég az, hogy a zsebünkben ott lapul az okostelefon.) A virtuális térben a félelmeink is hamar testet ölthetnek (láthatjuk például a Soros-hálózat fedett ügynökeinek mozgását, amint migránsokat csempésznek az ellenzéki pártok székházainak hátsó udvarán keresztül) - tovább fokozva a politikai kommunikáció társadalompszichológiai hatását. Nem kell hosszasan bizonygatni azt sem, milyen visszaéléseket szülhet egy ilyen helyzet, illetve a függőség milyen fokát teremtheti meg. De mennyire tűnik ez ma reálisnak, mennyiben pusztán a paranoiánk szülte gondolatmenet ez? Bízhatunk-e az intézményeinkben, hogy megvédenek minket a lopakodó és leselkedő zsarnokságtól, vagy féljük-e őket, hogy soha nem látott befolyást gyakorolnak majd az életünkre?

Az amerikai elnökválasztás körüli anomáliák kapcsán az orosz beavatkozáson túl hallhattunk még egy szintén fontos tényezőről, a 'Cambridge Analytica-botrányról'. A kis, brit gyökerű cég a 'big data' eszközét alkalmazva épített hathatós online kampányt. Egy kamerás felvételen a cég korábbi vezetője, Alexander Nix kifejtette, hogy álhírekkel és koholt vádakkal bárkit könnyedén le lehet járatni a közösségi médiában. A botrány amiatt robbant ki, mert a cég illegális eszközöket alkalmazott kampánycélokra, a Facebook pedig kénytelen volt elismerni, hogy nem kellő körültekintéssel kezelte felhasználóinak adatait, s szigorítást ígért. A módszer a kampányolás új lehetőségére, egyúttal a növekvő kiszolgáltatottságunkra hívta fel a figyelmet. Hiba volna azt gondolnunk, hogy ennek a cégnek, illetve ennek a technikának tulajdonítható önmagában a Trump-győzelem (vagy a Brexit-szavazás eredménye, hiszen a Cambridge Analytica ott is közreműködött), azonban kinyílt egy kapu, amit nehéz lesz visszazárni. A cég szakemberei felnagyítják a szerepüket, hiszen az általuk kínált 'know-how' rengeteg pénzt hozhat a piacon, és adatvédelmi szigorítások ide vagy oda, egyre nagyobb a kereslet erre az innovációra.

Bár az adatlopások és a különböző, személyes adatokkal való visszaélések egyre gyakoribbak, egyelőre nem kell a jövőbeli 1984-ben éreznünk magunkat. Igaz ugyan, hogy a nagyfokú tudatformálás és a kritikus gondolkodás aggasztó hiánya már ma megkérdőjelezi a valódi demokrácia működtetésének kilátásait (nem formális értelemben). Ezt a trendet a virtuális világban jóval otthonosabban mozgó Y és Z generációk gondolkodásmódja(i) és hírfogyasztási szokásai sem képesek alapvetően felülírni. A tudatformálás akkor is tökéletesen működhet, ha egyébként rendelkezésre állnak alternatív, konkuráló hírforrások. A 21. század információs cunamijában ugyanis egyre fontosabb szerepet kap az információ szűrése, dekódolása. Ennek fő oka maga a világ dolgait rendszerezni igyekvő emberi elme, amely természetéből adódóan keresi az élet értelmét, a világ összefüggéseit, és igénye van az egyszerű magyarázatokra, a szimbólumokra, az értékekre, a közösségre, az identitásra. Minél nagyobb információtömeg zúdul a polgárokra, minél plurálisabb a társadalom, minél jobban "házhoz jön" a globalizáció, annál nagyobb lesz az igényük a "valóságszűrő", rendszerező leegyszerűsítésekre. Akinél ott van a "dekóder", aki ismeri/formálja a választók/fogyasztók gondolkodásmódját, érzésvilágát, az képes hatékonyan kommunikálni, közösséget építeni, terméket értékesíteni, tömegeket mozgósítani, stb. Forradalmi változást, hatékonyságbeli áttörést ezen a téren a mesterséges intelligencia fejlődése hozhat, ami új fejezetet nyit az adatelemzés terén.

Egykor bíztunk az intézményekben, ma viszont már tudjuk, mennyire törékeny a demokrácia, s ahogy az egyes tisztviselők, úgy maguk az intézmények is milyen könnyen korrumpálhatók, válhatnak a kormányzati hatalom öklévé. Ebből következik, hogy a fennálló politikai rendszer, a demokrácia minősége és a szabályozási környezet nagyban meghatározzák azt, mennyire lehetünk biztosak abban, hogy szabadságjogaink, személyi és közösségi autonómiáink érvényesülhetnek-e (legyen szó akár "nemzetállami", akár szupranacionális szintről, akár a nagy, nemzetközi konszernek gyakorlatáról). Az 'illiberális állam' aligha fogja érzékenyen kezelni egyes polgárainak jogait a szabad tájékozódásra, véleményalkotásra, az autonóm döntésre, a visszacsatolásra, a hatalom elszámoltatásának igényére. Orbán Viktor a minap a fizikai határok védelme kapcsán arról beszélt, ne adjuk a "kapukulcsot" Brüsszel kezébe. Érdemes átgondolnunk, hogy az életünkről szóló "útikönyvet", "belső térképünket" kinek a kezébe akarjuk adni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr2014248885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.