azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

A magyar "néplélekről" és a kútmérgezésről

2018. július 13. 21:42 - Kovács János politikai elemző

Ha végigtekintünk ma az országon, és megpróbáljuk értelmezni a jelenleg zajló társadalmi folyamatokat, a politikai preferenciák, a közéleti aktivitás alakulásának mélyebb okait, óhatatlanul belebotlunk majd abba a kérdésbe, hogy "milyenek vagyunk mi, magyarok". Nem érdemes úgy politikai elemzőnek vagy politikusnak állni, hogy ne próbálnánk megismerni annak a politikai közösségnek a gondolkodásmódját, igényeit, vágyait, kilátásait, akikről és akiknek beszélünk. De vajon léteznek-e olyan jellemző vonások, gondolati minták, amelyekkel többé-kevésbé egységesen jellemezhető egy társadalom?

soros1.jpg

Sokan próbálták már összegezni, melyek azok az ún. nemzet-karakterológiai jegyek, amelyek akár külsőségekben, akár habitusban és szemléletben ("néplélek"), akár gondolkodásmódban vagy az emberi kapcsolatok és társadalmi érintkezés viszonyrendszerében jellemzik a magyarságot. Nem kell sokat kutakodnunk ahhoz, hogy a nemzeti büszkeségünket simogató vagy sértő idézeteket, megállapításokat dobjanak fel tucatszám az internetes keresők. Ezek között rengeteg általánosító, leegyszerűsítő megjegyzés szerepel különböző rendű-rangú, ismert személyektől. Találhatunk szép számmal köteteket is a témában - közülük olyat is, ami már közel áll ahhoz, hogy tudományosabb szemléletűnek, de legalább igényesnek lehessen nevezni. Ezzel szemben a legtöbb leírás felszínes történeti fejtegetésekből, filozófiai, társadalompszichológiai és metafizikai elemeket tartalmazó, többé-kevésbé egységes narratívába foglalt fikciókból áll.

A két világháború között különösen népszerű volt ez a téma (műfajról aligha beszélhetünk) itthon is (főként Prohászka Lajos és Szekfű Gyula írásaira érdemes gondolnunk, de Szabó Dezső, Németh László, Fülep Lajos, Karácsony Sándor, Pap Károly vagy Hamvas Béla munkássága is kiemelendő), német és spanyol területen is, de megfigyelhető, hogy az utóbbi időszakban is reneszánszát éli. A témafelvetés gyakorisága korszellemhez és különböző, paradigmaváltásokhoz közeli krízishelyzetekhez köthető leginkább. Tudományosabb jellegű munkák a különféle szociográfiák, amelyek bepillantást engednek bizonyos társadalmi csoportok hétköznapjaiba, életmódjába, életérzésébe. Szintén ide sorolhatók azok az empirikus kutatások is, amelyek egy-egy célzott szociológiai-demográfiai csoport vélekedésére, kilátásaira, szokásaira fókuszálnak, s ahonnan értékes információkat meríthetünk a rétegspecifikus viselkedésminták és problémák okainak, valamint azok következményeinek megértéséhez. A "magyarság" mint nyelvi-kulturális, történeti kategória szintén kellő mélységben vizsgálható. Vizsgálhatjuk kutatási jelentéseken keresztül a politikához való viszonyt, a közéleti érdeklődés szintjét, az önszerveződési hajlandóságot, a társadalmi szolidaritás állapotát, a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat, a különböző kollektív identitások (pl. nemzeti, európai öntudat) erősségét, stb. De mit kezdjünk az afféle megállapításokkal, amelyek a politikai folyamatokat, a választói viselkedést valamiféle absztrakt "néplélekből", illetve annak alapos vagy felszínes ismeretéből vezetik le?

Elemző, publicista, filozófus, stb. szájából többször elhangzott állítás, hogy Orbán Viktor, illetve a Fidesz kommunikációs gépezete jól ismeri a magyar néplélek rezdüléseit (míg az ellenzék rosszul áll ezen a téren), s ennek köszönhetően képes olyan politikai kínálatot előállítani, ami rezonál a társadalom széles tömegeinek igényeire. Ennek a megállapításnak van valóságalapja. Tudjuk, hogy a Fidesz professzionálisan kommunikál és mozgósít, aminek a hátterében tapasztalt spin-doktorok, folyamatos közvélemény-kutatások, külföldi kampánytechnikák alkalmazása, több évtizedes politikai küzdelmek tapasztalata, hatalmas mennyiségű pénzügyi és humánerőforrás, valamint kiterjedt médiagépezet állnak. Az ún. néplélek (a magyar társadalom meghatározó részét jellemző hozzáállás bizonyos kérdéskörökhöz, közéleti gondolkodási minta, egyéni túlélési stratégiák, kollektív tapasztalatok, vágyak, stb.) ugyanis kevéssé konkrét attribútumokat hordoz magán, sokkal inkább hajlamot bizonyos cselekvésre, illetve döntési opciókra. Ez a hajlam pedig befolyásolható, a politikai céloknak megfelelően hajlítható. Ahogyan bennünk, egyénekben is megvan a jóra és a rosszra való képesség, úgy egy emberi közösség pozitív vagy negatív érzülete is felerősíthető - más-más hangsúlyokkal, eltérő (történeti) példák mentén, a pszichológia és társadalompszichológia eszköztárával, ami aztán konkrét politikai üzenetekké, végső soron (meta)politikává alakítható.

"Az én filozófiám szerint az összefogás erő kérdése: ha van erő, van összefogás. [...]  Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy. Itt mindenki okos, mindenki tudja, mindenkinek van jobb ötlete."

Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének nyilvános ülésén, 2012. 07. 26.

Fontos látni, hogy a mai viszonyok között már nem a népakarat (közvélemény) vagy a néplélek (uralkodó mentalitás, közösségi öntudat és reflexiók, politikai kultúra, az egyéni kilátások és életérzések egymásra hatása, történeti tapasztalatok és szocializáció) megismerhetőségén van a hangsúly, hanem annak formálhatóságán, kiaknázásán - különböző tudatformáló dezinformációs struktúrákon keresztül. Ez nem más, mint egyfajta szellemi kútmérgezés, legitimáció szerzése egy zsákutcás fejlődési pályán haladáshoz. A jelenlegi viszonyok a politikai apátiával, a jövőkép beszűkülésével, a közösségi célok egyéni perspektívákká degradálódásával, a közbizalom alacsony szintjével és az alattvalói mentalitás eluralkodásával, az intellektualitás nyomasztó hiányával, elefántcsonttoronyba szorulásával nem az értékelvű politizálásnak, a néplélek pozitív változásainak kedvez, sokkal inkább a száraz, gátlástalan hatalomtechnikának, illetve a hatalom előtti behódolásnak. Ennek látványos manifesztációja az, amikor már nem arról beszélgetünk, miként válthatjuk le a jelenlegi rendszert, hanem arról, miként lakhatjuk be annak számunkra meghagyott zugait.

A magyar "néplélek" leírására nem vállalkozhatok, de a jelenlegi helyzet jellemzését nem mulaszthatom el, ha arra a kérdésre keresem a választ, milyen országra szavazott április 8-án  2 824 551 választópolgár.

A jelenlegi magyar helyzetet a következő tételek mentén írhatjuk le:

  • túlzott individualizmus, a társadalom atomizálódása (a közösségi gondolat, a szolidaritás ellen hat);
  • túlközpontosított, túlterjeszkedő, atyáskodó állam, ami nem autonóm polgárokként, csupán alattvalókként tekint az állampolgárokra, s célja nem a nép vagy a közjó szolgálata, hanem a regnáló elit érdekeinek előmozdítása;
  • érdemelvű (meritokratikus) szemlélet helyett a kiválasztódás, érvényesülés egyéb módja (előjogok, plutokrácia, nepotizmus, az alkalmasság kritériumait felülíró lojalitás);
  • társadalmi infantilizmus (felelősség hárítása, önszerveződés és öngondoskodás helyett paternalizmus, etatizmus iránti igény);
  • éles társadalmi-gazdasági státuszkülönbségek a társadalmi mobilitás alacsony fokával (eltérő perspektíva, „kasztosodás”, alternatív társadalmi valóságértelmezések, éleződő ellentétek);
  • autonómia hiánya, dependencia (a társadalmi érdekérvényesítés alacsony foka, egzisztenciális félelmek és kiszolgáltatottság);
  • eltérő kulturális minták, amelyek megnehezítik a társadalmi együttélést (a kohéziót teremtő, hagyományos értékek kiüresedése, a társadalmi integráció gyengesége, erkölcsi relativizmus, zárt kulturális, szociokulturális minták szerint élő partikularizmus);
  • a közbizalom alacsony foka, bizalmi deficit a demokratikus intézményekkel, a hatóságokkal és a nyilvánosság bizonyos plénumaival szemben;
  • az elit nem törekszik valódi társadalmi párbeszédre, a civil társadalom döntéshozatalba való bevonására, nem szolgáltat inspiráló mintákat;
  • a vitakultúra és a kritikus gondolkodás - mint közösségi attitűd - hiánya, a propaganda tudatmódosító hatásainak való magas kitettség;
  • a politika háborús logikájának felerősödése, igazoló elvként való alkalmazása, egyre több szférára való átterjedése; szüntelen ellenségkép-gyártás;
  • a közerkölcs és közmorál leromlása és viszonylagossá válása a társadalmi élet szinte minden szférájában „tetten érhető”;
  • állandó fenyegetettség-érzet és átdimenzionált biztonságkeresés;
  • a biztonságnak a szabadság felé rendelése és a hatalomnak a jog fölé rendelése.

A polgári Magyarország egy beteljesületlen álom maradt. Kik hát az "álomgyilkosok"? Kik "vették el egy közösség lelkét"? A hatodik koporsóban a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik...

Természetesen nem azt állítom, hogy a kormánypártokra voksolók hasonló felismerések alapján hozták meg tudatos döntésüket, ugyanakkor az jól látható, melyek azok az értékbeli, politikai kultúrától függő döntések, amelyek preferenciaként megjelentek az érvényesen szavazók csaknem felének szemei előtt, amikor ítéletet mondtak kormánypártokról és ellenzékről. Az egyéni értékválasztások és preferenciák összessége látleletet ad egy társadalom mentális állapotáról. Ezt nevezhetjük a "néplélek" manifesztációjának.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr5414104179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.