azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

5 kódolt hiba, ami miatt az Orbán-rendszer napjai meg vannak számlálva

2018. június 25. 15:35 - Kovács János politikai elemző

Ma, amikor a Fidesz kétharmados parlamenti többséggel kormányoz, "nemzeti konzultál" egy átfogó alkotmány-felülvizsgálatról, további központosításokkal szorongatja az egyre soványabb társadalmi autonómiákat, nehéz úgy beszélni az Orbán-rendszer végéről, hogy közben ne tegye magát nevetségessé az elemző. Jelenleg ugyanis minden jel arra mutat, hogy a széljárás a belpolitikában és a nemzetközi politikában is alapvetően a kormányfő hibrid (látszat-demokratikus) rezsimjének kedvez. A látszat azonban gyakran megtévesztő; idő kell ahhoz, hogy a mélyben szivárgó vízcsövek alámossák és megrogyasszák az épületet. A fennálló struktúra pillérei állnak, a tetőszerkezet ép, azonban a falakon már látszanak a hosszan futó, helyenként erezetté terebélyesedő repedések, amelyeket trikolorral, arany színű brokáttal és szemet kápráztató fény-árnyék játékkal igyekeznek palástolni.

fidesz_crack.jpg

Nézzük, mi az az öt "rendszerbe kódolt" alapvető hiba, ami miatt a Nemzeti Együttműködés Rendszere - a jelenlegi társadalmi támogatottsága és az általa birtokolt erőforrások mellett is - bukásra van ítélve!

1.) Az erőforrások elosztásának módja

"Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája."

(Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke)

A különböző közhivatalok, elismerések, kormányzati megrendelések és egyéb anyagi javak nem a teljesítményelv, a piaci verseny alapján kerülnek elosztásra, ehelyett a politikai lojalitás és a személyes kapcsolatokon alapuló érdekkijárás a meghatározó rendezési elv. A miniszterelnök közbeszerzéseket sorra elnyerő rokonain, szinte teljes gazdasági ágazatokat megszálló jó barátain át az uniós pénzből vendégházat építő, abban családtagjait elszállásoló, vidéki Fideszes polgármesteren és az állami földpályázaton befutó, trafikos-benzinkutas pártfunkcionáriusokon, a maguknak potom áron bérlakásokat kiutaló, Fideszes önkormányzati képviselőkön keresztül rajzolódik ki a rendszer rekrutációs és mobilitási mechanizmusa. A közösségi források elveszítik "közpénz-jellegüket", a zsákmányszerzés törvényileg legalizált (ha mégsem, szemet hunynak felette a hatóságok), de legalábbis meg van ideologizálva. Egyrészt - miként megszokhattuk - minden cselekedet igazolási elve az "elmúlt nyolc év" (a szocialista-liberális kormányok visszás gyakorlata), másrészt a közpénzek nem rendeltetésszerű felhasználása a Fideszes érvrendszer szerint egy "nemzeti tőkés osztály" létrehozása érdekében történik. Immár 8 év megszakítatlan kormányzás, újabb kétharmados parlamenti többség birtokában egyre megmosolyogtatóbb a 8-12 évvel korábbi kormányzati gyakorlatra, döntésekre hivatkozni olyan esetekben, amikor azok relevanciája erősen megkérdőjelezhető, s csupán a felelősség hárítására alkalmas. Nemzeti tőkés réteget emlegetni, amikor mindennapi gyakorlattá vált az offshore-ozás, a közpénzekből feltőkésített magáncégek kedvezőbb (külföldi) környezetben történő adózása, amikor egy "gaz" multi (akivel adott esetben stratégiai szerződést kötött az Orbán-kormány, jelentős állami kedvezményeket nyújtva, negatív bérversenyben és a szociális partnerek érdekeit figyelmen kívül hagyó Munka Törvénykönyvén keresztül kiszolgáltatva a munkaerőt) gyakran emberhez méltóbb fizetést ad, mint az ún. nemzeti nagytőkés cégbirodalmának egységei az ott dolgozó munkavállalóknak. Komoly probléma, hogy ezek a "haveri cégek" sok szempontból a szocialista üzemnek megfelelő hatékonysággal és minőséggel (ahol a veszteségek, hatékonytalanságok államosíthatók) képesek működni, így a "hazai tulajdonszerzés nemzetstratégiai célja" valójában a magyar gazdaság külpiacokon való versenyképességének romlásával egyenértékű. Az elmúlt időszakban különösen felerősödtek a monopolisztikus tendenciák az egyes ágazatokban, ahol immár egy-egy meghatározható gazdasági érdekeltséghez tartozó cégcsoport kezében összpontosulnak állami megrendelések, illetve a termékek és szolgáltatások előállításának területi és/vagy ágazati feltételei. Könnyen belátható, hogy ez az út a versenyképességünk javítása és a szűkülő fejlesztési források hatékony felhasználása ellen hat, s az egészségtelen gazdasági struktúrán, tulajdonviszonyokon, torz piacion és a közérdek magánérdekek általi felülírásán keresztül a lecsúszás, a szegénység jövőképét kínálja a többség számára (egy egyre inkább kasztosodó társadalomban).

2.) Csúcsra járatott kultúrharc és Fideszes vélemény-monopólium

"Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival [...]?"

N. Horváth Zsófia a Magyar Időkben kérte számon Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját (aki "Betiltsuk a balettot és Mozartot?" címmel írt válaszcikket)

Miként a polgári Magyarország is egy politikai termék volt, úgy a polgári (magas)kultúra is csak egy gombdísz a Fidesz-kurzus mentéjén. A kultúra - akár Aczél György idejében - a fennálló társadalmi rend szolgálatában áll, az egyes kultúrcikkeket, azok proszociális minőségét, sőt, a kultúra fogyasztásának szokását, lehetőségeit is a hatalom kívánja meghatározni. Ennek szolgálatába állítják a kultúrpolitikát, a kulturális támogatások rendszerét, ennek a jegyében alkotnak tantervet, neveznek ki színházi igazgatókat, vagy épp tiltják le nekik nem tetsző művészek fellépését. Minden tartós berendezkedésre készülő hatalom tisztában van a kultúra, a kulturális alrendszer jelentőségével, hiszen annak működése alapvetően képes befolyásolni a társadalom értékítéleteit, közügyekhez való viszonyát, felelősségérzetét, autonómiára és önreflexióra való igényét. Nem véletlen, hogy ez a kurzus (is) fél a különböző kulturális áramlatoktól, s mostohagyerekként  tekint a magaskultúrára. A kultúrpolitika alárendelődik a politikai üzeneteknek, az uralkodó kurzus deklarált értékrendjének, hogy orientálja a fogyasztókat, és legitimálja a kitűzött célokat. A magyar szellemi élet vitáit, a tradicionalista (népi, nemzeti-keresztény) és a progresszív (européer, urbánus-szabadelvű) eszmeiség pezsgő kulturális vetélkedését nem lehet egy-egy uralkodó ideológiának, a központi hatalom kényének-kedvének megfelelően kihagyni a képletből, hogy aztán az kultúrmarxista eszközökkel üzenjen hadat a hagyományos értékek devalválódásának, a különböző progresszív eszmék újabb szellemi hajtásainak. A magyar társadalom történetileg "be lett oltva" az efféle kísérletekkel szemben (még ha a modern fogyasztói kultúra főárama sok szempontból erősebbnek is bizonyul, mint bármely állami ráhatás és kormányzati szándék). Egysíkú gondolkodásmódból, uniformizálásból, merev konvenciótiszteletből, az elénk tartott görbe tükör hiányából még semmi jelentős dolog nem született. A kultúra kiüresítése szellemi restséghez, sivársághoz vezet, aminek legnagyobb kárvallottja maga a társadalom lesz. A magaskultúra állami gyámkodás alatt elveszíti nemes megkülönböztető jegyeit, a tömegkultúra pedig - a nívótlan szórakoztatást szolgálva - egyre inkább képtelen az értékközvetítésre vagy identitáselemek hordozására, helyette inkább külföldi, fogyasztói tömegtársadalmi mintákat közvetít. A kultúra mint fogyasztási cikk alapvető jelentőségű lesz a továbbiakban is, egyúttal a közösségi sikerek egyik forrása. A nyitottságra, innovációra, értékteremtésre való képtelenség, a negatív identitásból fakadó komplexusok és kompenzációs kényszerek elzárják a nemzetet ezektől a sikerektől.

3.) Az önreflexió (adaptáció) hiánya és a valóság meghajlítása

"Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően, a magunk akarata szerint a valóságot is képesek vagyunk hajlítani. Politikusként ebben látom az innováció lényegét."

Orbán Viktor, az Ericsson székházának avatóján, 2018. 05. 29.

Az egyes politikai rendszerek, társadalmi-gazdasági berendezkedések tartós fennállásának alapvető kritériuma az adaptációs képesség, vagyis az, hogy a különböző külső és belső kihívásokra, válságokra mennyiben képesek hatékony válaszokat adni anélkül, hogy azok alapjaiban megráznák a fennálló politikai struktúrát. A kapitalizmus nem azért tudott fennmaradni idáig (és győzedelmeskedni az államszocializmus rendszerével szemben), mert alapvetően jó vagy igazságos berendezkedést hozott, hanem azért, mert képes volt a sorozatos adaptációkra, új és új iskolák, áramlatok, piaci regulációk kitermelésére, amelyek biztosították a kontinuitást. A Fidesz teljesítménye ebből a szempontból felemás: egyrészt a társadalmi attitűdök, a választói gondolkodás beható ismerete adott, és abban is sikeresnek bizonyult a kormány, hogy idejekorán ráérezzen azokra a problémagócokra, nemzetközi trendekre, amelyek nemcsak tematizálják a közbeszédet, de aktív formálói is a mainstream politikának. Kommunikációs fronton figyelemre méltó a kormányzat helyzetfelismerő és innovációs képessége. Utóbbi nem annyira az új témák felvetésében, felfuttatásában érhető tetten, sokkal inkább a domináns témák újra és újra átértelmezett elbeszélésében (újabb fenyegetések, újabb ellenségképek, újabb "szabadságharc"). A közgondolkodást ismerve, a médiaerőtéren és reklámpiacon keresztül formálva a politikai kommunikációt lehet egy sajátos valóságértelmezés felépítésére használni. Azonban a ténylegesen zajló gazdasági, társadalmi folyamatokat nem lehet egy-egy leegyszerűsítő narratívára felfűzni, mivel azok olyannyira összetettek, hogy szétfeszítik ezeket a kereteket. A kormány egyes döntéseiből, és azok indokolásából viszont levonható az a következtetés, hogy a döntéshozó és annak értelmiségi holdudvara (befolyásos és kritikai szemlélettel rendelkező, valódi értelmiségi kontroll nélkül, a szervilizmus és önérdekkövetés csúcsra járatásával) ténylegesen el is fogadja a valóságot lényeglátóan leegyszerűsítő helyzetértékeléseket és válaszokat. A jövő kihívásaival, a társadalom hétköznapi problémáival (egészségügy, oktatás, korrupció, bérpolitika, elvándorlás, társadalmi mobilitás alacsony foka, stb.) való szembenézés hiánya, a versenyképességet biztosító gazdasági és gazdaság-fejlesztési szerkezetváltás felismerésének elmaradása, az ezekből fakadó elégtelen válaszok a humánerőforrás elpocsékolásához, reprodukciójának hiányához vezetnek, ami egy óriási társadalmi áldozatot követelő, szinte visszafordíthatatlan válsághelyzetbe torkollik majd.

4.) Konszolidáció híján az "aki nincs velünk, az ellenünk van" logikája érvényesül

"A konszolidáció a gyávaság szinonimája."

Orbán Viktor a Fidesz-frakció alakuló ülésén, 2014. 05. 05.

Maga a rendszer egyre zártabb, egyre konfliktus-orientáltabb, az erőpolitika jegyei felülírják az alapos döntés-előkészítést és a visszacsatolások igényét. Az Orbán-rendszer nem képes a konszolidációra, mivel vezérlő dinamikáját épp a konfliktushelyzetek és küzdelmek adják, vagyis azon - valós vagy felépített - válsághelyzetekre adott "unortodox", nonkonformista válaszok, amelyeket a kormányzat maga választ ki, nagyít fel, értelmez át, tesz a közgondolkodás részévé. A rezsim gyengesége, hogy konszolidáció híján az ellenzék azon részét, ahol a Fidesz befolyása mérsékeltebb, nemcsak kormányellenes, de rendszerellenes vágányra tereli. Ez azt jelenti, hogy a kormány jövőbeli bukásával együtt nagy valószínűség szerint a Fidesz által lerakott közjogi rendszer is bukni fog. Azt, hogy a rendszer lebontása során mennyiben lehet/kell majd figyelembe venni a Fidesz-többség által lefektetett játékszabályokat (kétharmados többség, alkotmányos státuszú intézmények élére kinevezett személyek hivatali ideje, stb.), az egyedül annak a függvénye, hogy a NER mennyire marad jogállami keretek között, és mennyire távolodik el a demokratikus értékektől olyan mértékben, ahol már a jogállamiság visszaállítása megköveteli a kontinuitás megkérdőjelezését. Egy régi vita köszön itt vissza: lehet-e antidemokratikus eszközökkel demokráciát építeni, illetve lehet-e demokratikus keretek között lebontani egy - ha nem is diktatúrát - hibrid rezsimet, amit egy politikai maffia működtet. A Fidesz kormányzása egyre inkább radikalizálja a magyar társadalmat, a sorozatos tabudöntések a jogkövető magatartás és a normatisztelet lerontói. Egy olyan rendszer, ami nem jogállami eszközökkel, erőpolitizálással operálva, rendszerellenes ellenzék és nem-demokratikus (kvázi-alattvalói) politikai kultúra mellett működik, miközben a társadalom meghatározó részétől elzárja a felemelkedés lehetőségét, az minden kapavágással önmaga sírját ássa. Bár a Fidesz az április 8-i választás eredményei tükrében sikeresnek bizonyult abban, hogy korábbi szavazótábora mellett új választói csoportokat szólítson meg, mozgósítson, mégis egyre inkább érezhető az a törekvés a párt kommunikációs stratégiájában, hogy a fő cél a széles, és sok szempontból heterogén szavazótábor egyben tartása, az amortizáció megakadályozása. Vagyis a kormánypártok elsősorban a saját szavazóiknak kommunikálnak, a felvállalt konfliktusok során pedig gyakran meg sem kísérelnek olyan álláspontra helyezkedni, amit egy ellenzéki szavazó is magáénak érezhetne (noha a külső ellenségképekkel való hadakozás során apellálnak az ellenzéki szavazók fenyegetettség-érzetére is). Amint a kommunikációs vezérmotívumok meggyengülnek, illetve a narratíva elbeszélői hitelességi csorbát szenvednek (ez szükségszerűen bekövetkezik előbb-utóbb), ez a fajta tagozódás, oszloposodás előnyből egyértelmű hátránnyá válik majd a Fidesz számára.

5.) Egyetlen kormány sem függetlenítheti magát a külső hatásoktól és a kormányzás felelősségétől

"Küszöbön áll egy újabb európai gazdasági válság."

A legutóbbi (2018. május 30. és június 1. között zajló) kötcsei polgári pikniken Orbán Viktor arról beszélt, hogy küszöbön áll egy újabb európai válság, ATV.

A Fidesz-KDNP pártszövetség mögött a jelenlegi ciklus végére 12 éves, összefüggő kormányzás áll majd (a rendszerváltás óta eltelt 28 évből pedig 16 év), annak minden felelősségével együtt (ezt a felelősséget a kétharmados parlamenti többség csak tovább erősíti). Orbán Viktor 2030-ra tett vállalásainak (pl. Magyarország lehagyja Ausztriát) időarányos teljesülését minden bizonnyal számon kéri majd az ellenzék, ahogyan a kormányzás egyéb szakpolitikai kudarcait is. A következő években előreláthatólag jelentősen szűkülni fog a kormány költségvetési mozgástere, és az uniós fejlesztési források szűkülése, a szabálytalanul felhasznált, korrupciós csatornákon elfolyatott százmilliárdok visszafizetésének kényszere, a különböző hangulatjavító intézkedések, a nagy ellátórendszerek költségigényes korrekciója, és egy esetleges nemzetközi pénzügyi válsághelyzet, gazdasági recesszió (de legalább a konjunktúra ütemes lassulása) mind nehéz helyzetbe juttathatják a hiánycélokhoz magát tartani akaró kormányt. Magyarország az egy főre jutó bruttó hazai termék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás alapján is Európa sereghajtói közé tartozik. Ezek nem csupán statisztikai adatok - amelyeket mindig lehet ügyesen kozmetikázgatni, bagatellizálni, ha a helyzet megkívánja - hanem konkrét élethelyzetek állnak a számok mögött. Eközben a kivándorlás mértékét immár akár egymillió fősre is becsülik, hozzátéve, hogy az elvándoroltak jelenleg 600 ezren is élhetnek Európa más országaiban. A kilátások tükrében hamisan cseng az "azért támadnak, mert sikeresek vagyunk; ne feledjük, hogy az Európai Unión belül is van verseny" orbáni mondata. Magyarország vesztésre áll a nemzetközi versenyben, és a magyar gazdasági kormányzat, az emberi erőforrásért és innovációért felelős tárcák éppen most játsszák el a következő generációk és a munkaerő-piacon jelenleg aktív korcsoportok jövőjét. Bár a jelenlegi nemzetközi politikai helyzet kedvez a zavarosban halászó, külpolitikai manővereket végrehajtó Orbán-kormánynak, az uniós tagság, a nemzetközi szerződések és a nemzetközi pénzügyi-gazdasági folyamatok, a biztonságpolitikai helyzet és a geopolitikai játszmák erőteljesen behatárolják a magyar kormány mozgásterét. A Fidesznek most a kilátásba helyezett - súlyos pénzügyi következményekkel járó - uniós szankciók, az Európai Néppárton belüli pozíciójának megkérdőjelezése és a korábbi évekhez képest forrásszűkéből történő kormányzás okozhatja a legnagyobb nehézséget. Amíg a migrációs válságra nem születnek kielégítő, uniós szintű válaszok, addig az orbáni autoriter törekvéseknek aligha lesz hatékony ellenszere az európai politika színpadán.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr6514060196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.