azelemzőszemével

Kovács János politológus közéleti blogja

A szavak hatalma - Politikai narratívák

2018. június 06. 12:15 - Kovács János politikai elemző

A politikai folyamatok elemzésekor politikai narratívákat gyártunk, illetve a számunkra fontos információkat egy értelmezési keretbe illesztjük. A közbeszédet egymással összecsengő, valamint egymással versengő narratívák uralják, melyek értelmezik, magyarázzák, igazolják azokat a jelenségeket, amelyekkel a médiafogyasztó, közélet és politika iránt érdeklődő választópolgárok találkoznak. A politikai narratívák nagyban befolyásolják a politikai valóság-érzetünket/értelmezésünket, épp ezért fordulhat elő, hogy a különböző politikai tömbök más-más narratíva-rendszerrel rendelkeznek, ami időnként olyan érzetet kelt a külső szemlélőben, mintha egy társadalmon belül is „párhuzamos valóságokban” élnénk az életünket.

narrativa.jpg

Az értelmezésünk lehet tárgyilagosságra törekvő, leíró jellegű, ám a politikai tanulságok levonása, a mérlegelés, latolgatás szükségképpen nem nélkülözheti azokat a gondolati paneleket, azt az ismeretanyagot, nézetrendszert, ami az elemzőt, illetve a befogadó közeget jellemzi, tehát a szubjektivitást és az egyéni nézőpontokat. A diszkurzív politikatudomány ezzel a beszédközpontú politikai valósággal foglalkozik.

A különböző politikai erők maguk is igyekeznek saját narratívát, „popularizált mítoszrendszert” konstruálni, amihez felhasználják a politikai szimbolika eszköztárát is. Ezt a funkciót sokáig a politikai ideológiák töltötték be, ám a politika professzionalizálódásával, a gyorsan változó társadalmi viszonyok közepette az összetett jelenségekre, folyamatokra egyre nehezebb átfogó, „örök érvényű” magyarázatokat találni. A szervetlen társadalomfejlődési pálya, a konfliktusos politikai kultúra, az elitek versengése eleve ráerősítenek a narratívagyártásra, eltérő valóságértelmezésekre, tovább szélesítve ezzel a már meglévő politikai törésvonalakat. A mediatizált tömegdemokráciák korában a narratívák minden korábbinál erősebben formálják a valóságértelmezést, és ez által - a metapolitikán keresztül - a valóságot. Koherens politikai kommunikációs stratégiával és jó helyzetfelismerő-képességgel kialakítható egy adaptív narratívarendszer, ami igazodási-igazolási pontként szolgál az adott politikai közösség tagjai számára.

A narratívák nemcsak eszközök a politikai kommunikációban, de közösség- és identitásformáló tényezők is. Ha támogatunk egy politikai erőt, részei vagyunk egy politikai tábornak, nagy valószínűséggel azonosulni tudunk annak vezérlő narratívájával (már amennyiben az rendelkezik ilyennel). A dolgok megítélése legtöbbször attól függ, hogy milyen értelmet tulajdonítunk nekik. A beszéd és cselekvés viszonya ellentmondásos a politikában: egyfelől maga a beszéd is lehet politikai cselekedet, másfelől – miként tapasztalhattuk – nem helyettesítheti a tényleges (kormányzati) cselekvést.

Magyarországon a rendszerváltoztatástól a centrális pártrendszer kialakulásáig két fő narratívarendszer uralta a közvélekedést: az egyik egy antikommunista, a magyar történeti hagyományokra építő, népi, keresztény eszmeiségű, nyugati perspektívával rendelkező elbeszélés, míg a másik egy progresszív, a társadalmi viszonyokat konvencionálisnak, a Nyugatot állandó orientációs pontnak tekintő, az organikus társadalomfejlődést tagadó általános magyarázat. A rendszerváltoztatást követő bő negyedszázad politikai elitje és lebegő pártrendszere képtelen volt kielégítően kezelni összetett társadalmi problémákat, így a már meglévő gondolati panelekre új, mozgósító erejű narratívák épültek. Ezek közül a legsikeresebbnek a kormánypártoké bizonyult, ami ellenségképekkel, fenyegetettséggel, összeesküvés-elméletekkel és a klasszikus sérelmi politika eszköztárával operál. Az ún. baloldal töredezettsége és történeti öröksége megnehezítette egy új narratíva felépítését, míg a pólusképző erővé váló Jobbik egy olyan nemzeti, függetlenségpárti értelmezéssel, egyben új politikai, szociális agendával próbálkozott, ami egy módszereiben radikális fordulat szükségességét hirdette, s ami a társadalomban egyre erősödő kiábrándultságból és rendszer-ellenességből táplálkozott. Az ellenzék egyes szereplőinek (Jobbik, LMP) legjelentősebb újítási kísérlete a hagyományos "baloldal-jobboldal" törésvonal helyett a 20-21. századi pártok felosztás bevezetésének szándéka volt. Ennek hátterében az a felismerés állt, miszerint a "20-21. századi pártok" megkülönböztetés a centrális erőtér politikai interpretációját gyengítheti. A Fidesz és a baloldal a régi "koordináta-rendszert" használja: a Fidesz a „bukott baloldalról” beszél, a baloldali önmeghatározású erők – saját értékbázisukat ideológiailag újradefiniálva (lásd: Gyurcsány „Sokak Magyarországa” című röpirata) használják a „baloldal” kifejezést, mint identitásképző, összetartozás-tudatot adó fogalmi absztrakciót (függetlenül annak objektív tartalmától). Ekképp e fogalmak (fogalomkategóriák) kiüresedésük ellenére két területen továbbra is fontos szerepet játszanak: a szimbolikus (önmeghatározó/csoportképző dimenzióban), valamint a valóság-értelmezés szintjén.

A narratívák értelmeznek, de nem elemeznek, mivel komplex jelenségekre, folyamatokra kínálnak leegyszerűsített, közérthető magyarázatokat, s ezek a sokszor lényeglátó leegyszerűsítések eleve elfedik a részleteket, esetleges ellentmondásokat. Ebből következik, hogy aki nem képes elvonatkoztatni egy-egy általános magyarázattól, annak valóságérzékelése beszűkül, s egyúttal gondolati eszköztára, cselekvési célrendszere is. Ez a jelenség leginkább akkor válik veszélyessé, amikor maga a döntéshozó is elkezd hinni a részben általa megkomponált valóságértelmezésekben. Ez a helyzet intellektuális kiüresedéshez, gondolati merevséghez, vagy egyszerűen csak a valóság konzekvens félreértelmezéséhez, félremagyarázásához vezet, hosszabb távon tehát a valós társadalmi igényektől való eltávolodáshoz, s ez által bukáshoz.

A nem kellően adaptív, vagy kifejezetten zárt és statikus (dogmatikus) narratívarendszer legfeljebb egy szubkultúra összefogására alkalmas, hiszen nélkülözi a gyors adaptációs és (ön)korrekciós képességet, ami napjaink gyorsan változó viszonyai közepette nélkülözhetetlen. Egy narratíva akkor bukik meg, ha elveszíti vonzerejét, hitelességét, ami gyakran a „beszélő”, az adott narratívát használó politikai erő bukását is jelenti. Láttunk már erre is példát. Az SZDSZ által képviselt liberális politikai narratívát a magyar társadalmi többség elutasította, ami nemcsak a párt megsemmisülésében, a bal-liberális politikai tömb összeomlásában manifesztálódott, de a szóban forgó valóságértelmező magyarázatrendszer politikai örököseinek támogatottsága ma is elenyészően csekély, a narratíva intaktsága pedig sérült.

A hosszú távon sikeres politikai pártok, formációk mind rendelkeznek egyfajta krédóval, ethosszal. Ezt rendszerint igyekeznek is megfelelően kommunikálni, illetve ennek „lenyomata” – ideális esetben – érződik politikai programjukban, és érvényesül politikai cselekvésükben. Ha ez a jól artikulált értékrend, minta elvész, úgy az alkalmazott narratíva is veszít a hitelességéből. Ezt láthattuk akkor, amikor az a sebző vád érte a kormányzó Fideszt, hogy a „polgári Magyarország” hívószava csak politikai termék, marketingfogás volt.  Az elemző szájából elhangzott kijelentés "deszakralizálta" a Fidesz politikáját, egyúttal megfosztotta a párt narratíváját az önigazoló eszmétől, ekképp gyengítette a jövőképét. G. Fodor Gábor szájából hangzott el a vitát generáló kijelentés. Korábban már Szabó Márton is hasonló következtetésre jutott: "A „polgári Magyarország” (Van más választás, 1998) kifejezés felbukkanása elvileg ígéretes lehetőséget jelentett. A kormányzás első időszakában azonban megmaradt jól hangzó választási szlogennek, amellyel az új vezetés folyamatosan elhatárolta magát ellenfelei társadalomfelfogásától.” (Szabó, 2004.)

Amikor egy narratíva-rendszer átfogó múltmagyarázatot, jelenértelmezést és jövőképet nyújt, s ezt széles társadalmi rétegek osztják, illetve gondolkodnak e készen kapott minta szerint, kialakul egyfajta „popularizált mítoszrendszer”, ami adott esetben hitként, ideológiaként hathat a választók körében. Mindezt anélkül, hogy megfelelne azoknak a kritériumoknak, amelyek egy-egy politikai eszmerendszer sajátjai. Ez már csak azért is problémás volna, mert a huszonegyedik századi európai politikában a bal-jobb dichotómia egyre veszít jelentőségéből. Ha körültekintünk akár hazánkban, akár a kontinensen, megállapíthatjuk, hogy a klasszikus jobb- és baloldaliság ismérvei egyre ritkábban köszönnek vissza tiszta formában egy-egy releváns párt politikai cselekedeteiben, kommunikációjában, programjában, amit nem lehet pusztán a reálpolitikai érzékkel, szükséges kompromisszumokkal, vagy általában a politikai pragmatizmussal magyarázni.

Szó esett összecsengő, „egymásra felfűzhető”, valamint konkuráló, versengő narratívákról. De mégis milyen tényezők határozzák meg, hogy hosszabb távon melyik értelmező-magyarázó struktúra válik dominánssá, s melyik devalválódik? Az a valóságértelmezés a „hosszabb lejáratú”, amelyik közelebb áll a társadalom hétköznapi tapasztalataihoz, szubjektív élményeihez, a kínált magyarázat pedig kielégít bizonyos társadalmi vágyakat. Az egyes jelenségekre adott válaszoknak kellően egyszerűnek, befogadhatónak kell lenniük, magasabb absztrakciós szinten pedig összefüggőnek, és az átlagos választópolgár szemében átélhetőnek, hitelesnek.

A Fidesz-kormányok felismerték a narratívagyártás fontosságát, s ebben közvetítő közegként a média szerepét. A Fidesz közéleti tematizáló képessége nemcsak jelentős médiafölényének, kormányzati pozíciójának köszönhető, hanem ennek a körülménynek is. A versenyképes narratíva hitelességét maga a „beszélő” hitelességébe, kormányképességébe vetett választói hit erősíti, ami természetesen nem függetleníthető az adott szereplő kommunikációjától, tehát a narratívák visszahatnak a megítélésre. A politikai kudarcok, a félkész önkorrekciós és irányváltási kísérletek ellehetetlenítik a sikeres narratíva-építést. A hatalom mindenkori birtokosainak narratívája viszont a kormány népszerűségvesztésével könnyen leszállóágba kerülhet, annak gondolati pilléreit, szimbolikáját egy jövőbeli kudarc maga alá temetheti.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azelemzoszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr614027054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.